Reformáció

A reformáció emléknapjára

 Az emberi történelem évezredei igazolták, hogy az Isten által teremtett ember elszakadt Teremtőjétől, gyarló és bűnös mivoltától képtelen önmaga erejéből megszabadulni. Isten Fia, a Megváltó, Jézus Krisztus azért jött közénk, hogy keresztje fényével megvilágítsa utunkat, megnyissa az üdvözülés lehetőségét.

Hiába született meg az őskeresztények üldözése után a keresztény államegyház Rómában, majd Európa államaiban, a hatalom elrontotta az egyházat, a papságot is. A reneszánsz pápák erkölcstelensége még a világi uralkodókét is meghaladta. A világi hatalmat építették, hatalmas vagyonokat halmoztak fel, kicsapongásuk szembeötlő volt.

Sok fellépés, megújulási törekvés jelentkezett. Az itáliai valdensek, a cseh Husz János és követői egy megtisztított, evangéliumra épült hitéletet, igazságos társadalmat, ténylegesen krisztusi elvekre alapuló emberi viszonyokat akartak.

X. Leó pápa pénzszerzési lépése, a bűnbocsátó cédula kibocsátása óriási ellenállást váltott ki Németországban. Isten megbocsátását Jézus Krisztusban nem lehet pénzre váltani.  Ezért tűzte ki Luther Márton teológiai tanár, Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Így kezdte: „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta, térjetek meg, azt akarta, hogy a hívő egész élete megtérés legyen.” Az egyház és az emberi élet kizárólagos alapja csak Jézus Krisztus lehet. A Németországot, majd egész Európát átformáló reformáció alapjaiban változtatta meg Isten és a hívő ember viszonyát. A francia, Svájcba menekült Kálvin János is Krisztusra akarta alapozni lelki megújulásunkat: „Minden jó, ami elgondolható és kívánható, megtalálható ebben az egyedülvaló Jézus Krisztusban. Mert megalázta magát, hogy minket felmagasztaljon. Szolgai formát vett fel, hogy minket fölszabadítson, szegénnyé tette magát, hogy minket meggazdagítson… általa megszelídül a durvaság, lecsillapodik a harag, kivilágosodik a sötétség…”

A reformáció egyházai elősegítették hitünk megújulását. Hazánk történetében a reformáció hatalmasan hozzájárult nemzeti identitásunk, kultúránk megteremtéséhez. Nem szabad felednünk, hogy Isten minket is int reformátoraink munkássága révén: Semper reformari, azaz folyamatosan újuljunk meg hitünkben!

 

Mi közünk a reformációhoz?

Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes, a Szentírástudományok doktora, egy vívódó lélek, aki Krisztusban megtalálta a kegyelmes Istent, 1517. október 31-én kiszegezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Azért tette ezt, mert látta, h. milyen visszaélések, tévutak vannak az egyházban és h. ezek mennyire nem az emberek üdvösségét munkálják. S ezzel elindult egy folyamat, amit már nem lehetett megállítani. Egyre többen küzdöttek azért, h. a tanítás az egyházban helyesen folyjon. Ezek a lelki küzdelmek vezettek el ahhoz, h. megalakult az evangélikus, majd Kálvin János reformátori munkásságának köszönhetően a református egyház.

Mi közünk van nekünk ma, a 494. évfordulón a reformációhoz? Milyen kapcsolópontokat találhatunk ehhez a történelmi eseményhez egyházaink tanításában és a gyülekezeti gyakorlatban? Miért is ünnepelünk ma?

A leginkább abban kereshetjük a kapcsolópontot, h. központi kérdés-e számunkra ma az üdvösség, s h. vajon mennyire hangsúlyosak mai gyülekezeti és egyéni hívő életünkben a reformátori alapelvek? Konkrétan az, h. sōla Scriptūra (egyedül a Szentírás); sōlā fide (egyedül hit); sōlā grātiā (egyedül kegyelem); sōlus Christus (egyedül Krisztus).

Reformátoraink nagy hangsúlyt fektettek a Szentírásra, Isten élő és ható igéjére, mely megérinti az ember szívét, Krisztushoz vonzza, és segít abban, hogy a mindennapokban Isten útján járjon. Ehhez elengedhetetlen, hogy az ember értse az igét; ezért születtek meg a különböző bibliafordítások, és ezért lett az istentisztelet egyik legfontosabb eleme az anyanyelvi prédikáció. Egyházainkban ma is az alkalmak nélkülözhetetlen része az ige és az igehirdetés, legyen szó a vasárnapi istentiszteletről vagy bármelyik hétközi alkalomról.

A Szentírással kapcsolatban fontos az érthetőség kérdése. A XVI. században nagy változást jelentett, hogy a mise nyelvét latinról németre változtatták, így a templomban lévők már nemcsak elmélkedhettek a freskók bibliai jeleneteiről, hanem közvetlenül érintkezhettek a bibliai szövegekkel, s így mindez személyessé válhatott számukra. Hisszük, tapasztaljuk, h. sokan élik át az istentiszteleteinken azt, h. személyesen őket szólítja meg az Úr igéje. Hála ezért a Szentlélek Istennek!

De ugyanakkor ma is fennáll az a veszély, h. ami elhangzik templomainkban, az érthetetlen. Leginkább azok érezhetik így, akik nem vallásos háttérből érkeznek, de valami megérintette őket és elindultak az Istenkeresés útján. Ha mi a reformáció egyházai vagyunk, akkor törekednünk kell arra, h. úgy szólaltassuk meg a Krisztusról szóló örömhírt, az evangéliumot, h. azt az igehallgatók értsék.

A reformáció öröksége az is, hogy bárki olvashatja a Bibliát, hiszen az ige nem csak a bennfenteseké, hn mindenkié. Akkoriban találták fel a könyvnyomtatást, s ezzel óriási lendületet kapott a Biblia terjedése, amit szomjas szívvel olvastak az emberek.

Ha a reformáció egyházai vagyunk, akkor mindennapi kenyerünk kell, h. legyen az ige! És – azt hiszem – ez az a pont, amivel elviekben sokan egyetértenek gyülekezeteink tagjai közül, de a gyakorlatban ez nem mindenkire jellemző. Ugye, kedves jelenlévő testvérek, nem elégszünk meg azzal, h. a gyülekezeti alkalmakon hallgatjuk, olvassuk, hanem otthon is kéznél van és forgatjuk a Szentírást?

Reformátoraink felismerése az is, hogy az örök életet nem lehet kiérdemelni. Ma is jó, ha tudatosítjuk magunkban, h. Isten nem köteles senkinek sem üdvösséget adni. Nem lehet megvásárolni pénzen, és nem lehet kiérdemelni jó cselekedetekkel, sok templomba járással.

Pedig talán ma is van, akit megkísért ezt a gondolat, különösen is azért, mert olyan korban élünk, ahol a reklámokból is állandóan azt halljuk, h. mi mindent érdemlünk meg, mi minden jár nekünk. Csoda-e, ha netán mi is megpróbálnánk benyújtani a számlát az Istennek? Lelkészek, presbiterek, egyházfik, kántorok, aktív gyülekezeti tagok, jó reformátusok vagy jó evangélikusok vagyunk, az azért csak jelent ez valami hivatkozási alapot?

Ha a reformáció egyházai vagyunk, akkor fontos tudnunk: az, ha szolgálunk az Úrnak, ha bizonyságot teszünk róla, ha adakozunk, ha részt veszünk az egyházi alkalmakon, az mind-mind fantasztikus és drága lehetőség, de nem ezek miatt van örök életünk.

Az egyetlen hivatkozás alapunk az Úr Jézus, aki életét adta értünk. Ő drága árat fizetett a mi üdvösségünkért, ami azonban számunkra ingyen van, mert a kegyelmes Isten megajándékozza vele a Krisztusban hívőket.

Luther sokáig rettegett Istentől, mert tudta, h. Ő szent, és megítéli a bűnt. De amikor rájött arra, h. Isten igazsága azt jelenti, h. Krisztusban megigazítja és megváltja a bűnös embert, akkor megismerkedett a kegyelmes, szerető Istennel. Ma is nagyon sok a bűnöktől megsebzett, az élettől megterhelt és a kapcsolataiban sérült ember, akinek szüksége van az Úr Jézusra és arra, h. vele megtalálja az utat a mennyei Atyához.

Arra törekszünk mi is, kecskeméti reformátusok és evangélikusok, hogy hirdessük az örömhírt Isten felénk forduló szeretetéről és a Krisztusban felkínált új élet lehetőségéről, hogy minél többen átéljék: milyen fantasztikus megváltott embernek lenni.

Soli Deo Gloria – egyedül Istené a dicsőség!

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek