Navigáció
Napi ige

Magasztalom minden reggel hűségedet. Mert erős váram vagy, menedékem, mikor bajba jutok. (Zsolt 59,17)

Hiba
There was an error while rendering the portlet.
 

Küldetésünk Isten családjában

2012. május 19-én (szombaton) Bonyhádon rendezik meg az idei egyházkerületi missziói napot Küldetésünk Isten családjában címmel. Délelőtt igehirdetés, előadás és egy békéscsabai család példája által gondolkodunk el a témáról. A délutáni választék: interaktív mesemondás, vetített képes előadás, imaközösség, színjáték Kosztolányi novellái alapján, fotókiállítás, misszió expo, zenei program, illetve olyan csoport is lesz, ahol a férfivá és nővé teremtettségünkről vagy a válás okozta krízisekről, családsegítésről lesz szó – ki-ki eldöntheti, melyikbe kapcsolódik be. A záró program azután újra összehozza majd valamennyi résztvevőt. Zenei szolgálatok, közös éneklések is lesznek – ebben gyülekezetünk egyik teológusa is közreműködik. Gyermekfoglalkozások egész nap lesznek, ezért családok is bátran jöjjenek! Ahhoz, hogy a gyülekezet igénybe vehesse az egyházkerület által felkínált kedvezményes utazási lehetőséget, kérjük a testvéreket, hogy részvételi szándékukat legkésőbb április 29-ig jelezze!

Esemény megnevezése:
Időpont: 2012. 05. 19.
mikortól: 09:00 meddig: 16:30
Helyszín: Bonyhád
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

Ahhoz, hogy a gyülekezet igénybe vehesse az egyházkerület által felkínált kedvezményes utazási lehetőséget, kérjük a testvéreket, hogy részvételi szándékukat legkésőbb április 29-ig jelezze!

 

9:00     Érkezés, rézfúvós térzene (Kiskőrős)

Énektanulás: Bence Gábor és az Agape Együttes (EHE)

Köszöntések: Ónodi Szabolcs igazgató (Bonyhád) és Gáncs Péter püspök

 

10:00   Igei alapozás: Küldetésünk forrása – Aradi György missziói lelkész

A Deák téri Gimnázium Énekkarának szolgálata

           

10:45   Hol van helyünk Isten családjában? – Prof. Dr. Frenyó V. László presbiter (Pestújhely)

 

11:30   Családi összhangzattan – Szente család (Békéscsaba)

 

12:00   Ebéd

 

13:00   Mezőberényi rézfúvós együttes szolgálata

Kerületi díjak átadása

Az év lelkészét, Lázárné Skorka Katalint, pedagógusát, Kézdy Editet, diakónusát, Fricker Andreát bemutatja Radosné Lengyel Anna felügyelő

 

14:00   Családi körben…

Róka Szabolcs mesemondó interaktív műsora

Beszélgetés Frenyó V. László előadóval

Gyülekezet mint spirituális tér – Dr. Szabó Lajos rektor

Találkozás az év embereivel

Biblia üres lapokkal – Jó Angelika vetített képes előadása

Krízis és gyógyulás – Paksy Sándor (Válóháló), Balogh Zoltánné (Családsegítő)

Férfivá és nővé teremtette – B. Pintér Márta és Széll Bulcsú

Belső szoba – igetanulmány és imaközösség Sefcsik Zoltán

Gábriel zenekar (Bonyhád) Háttal a vonaton című előadása

Tengerszem – színjáték Kosztolányi novelláiból (Deák téri Gimnázium)

Missziói expo, fotókiállítás

 

15:30   Újra együtt a család meglepetésekkel

A bonyhádi gimnázium Zelke táncegyüttesének műsora

A mi Bibliai családunk – Tengelici Szivárvány Csoport

Úti áldás, elbocsátás – Gáncs Péter püspök és Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes

 

Gyermekprogramot Boda Zsuzsa vezetésével egész nap biztosítunk. Szerény ebédről az egyházkerület gondoskodik. A nagy busszal érkező csoportok számára 50% támogatást igényelhetnek a kerülettől április 30-ig. Kollégiumi szállás a program napjára vagy előestjére foglalható. A missziói nap offertóriuma a MÖSz Orosházi Családsegítő Szolgálatát támogatja.

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
1%
« 2020. október »
október
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
Evangélikus fiatalok blogja
null