Napi ige

Ekkor azt mondta [Isten Jákóbnak]: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj… Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni. (1Móz 46,3–4)

Hiba
There was an error while rendering the portlet.
 

Nyitott Templomok Napja

Énekelj velünk! Az Ars Nova Énekegyüttes és a Kecskeméti Fesztivál Kórus közös programja - A nyitott templom előtt fergeteges tánc, éneklés várja a vendégeket, amihez bárki csatlakozhat kedve szerint. A templom belső terében pedig áhítatos énekek csendülnek, s közös daltanulásra invitáljuk a hozzánk csatlakozókat.

Esemény megnevezése:
Időpont: 2018. 09. 15.
mikortól: 18:00 meddig: 19:00
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

 

A műsor két részből áll:

A templom előtt a magyar népzenei összeállítás mellett nemzetközi népzene csendül fel autentikus, mozgással kísért előadásban a Kodály Intézet külföldi hallgatóinak bevonásával.
A második részben vallásos tartalmú műzenét ad elő az Ars Nova és a Fesztivál Kórus. Sor kerül közös daltanulásra, amelyhez csatlakozhat a közönség is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek