Navigáció
Napi ige

Bizony a sok álommal és a sok beszéddel együtt jár a hiábavalóság. Ezért féld az Istent! (Préd 5,6)

Hiba
There was an error while rendering the portlet.
 

2018

A kecskeméti evangélikus templomban 2018-ban elhangzott igehirdetések hangfelvételei

Óév

Különös hangulata van mindig az év utolsó napjának, amikor átfordítunk egy lapot a naptárban. A köszönet, hálaadás érzése, amikor visszatekintünk. Nyugtalanság is lehet benne, talán azért hangos ilyenkor a világ. A múlandóság alá vetett ember Isten világosságában mindig többet lát. Látjuk-e az igazi világosságot? Sokszor úgy érezzünk, van még időnk, pedig nincs kezünkben az idő! És mi tudjuk: Isten órája jár jól... Elhangzott 2018. december 31-én Jn 12,34-36 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 56, 174, 177)

Bővebben…

Karácsony utáni vasárnap

Átélted-e karácsony örömét, csodáját? Karácsony akkor történik, amikor Isten Lelke munkálja azt. Simeonnak nem szenteste volt karácsonya, hanem abban a találkozásban, amikor felismerte, kézbe vette, elfogadta, magához ölelte Isten kegyelmét. Bízz Istenben! Ahhoz, h. láss, tudni kell várni, hittel várni. Az agg Simeon bizonyságot tehetett arról: volt értelme az életemnek, mert megszületett a világ Megváltója... Elhangzott 2018. december 30-án Lk 2,25-32 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 57, 1, 171, 283, 173)

Bővebben…

Karácsony 2. napja

Facebookon sok ismerősünk lehet, de igazán azt ismerjük, akihez szoros kapcsolat fűz. Az Atyát a Fiú ismeri igazán, s Ő Jézusban megmutatja nekünk arcát, megnyitja előttünk szívét és kitárja felénk ölelő karját. Meglátni a betlehemi kisdedben a dicső Urat csak gyermeki lelkülettel lehet. Jézus hív: Jöjjetek énhozzám! Tegyük le terheinket és fogadjuk el az Ő vezetését, h. ne csak az ünnepünk, hanem a mindennapjaink is áldottak legyenek... Elhangzott 2018. december 26-án Mt 11,25-30 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 171, 1, 163, 308, 11)

Bővebben…

Karácsony ünnepe

Karácsony az ígéretek beteljesülésének ideje, amikor az isteni szeretet belép az életünkbe, h. reményt adjon. Háttérbe szorulnak az emberi érzések, h. Isten terve megvalósulhasson. József csalódott, mert jegyese várandós, s a gyermek nem az övé, de az angyal elmondja: az a gyermek nem az emberi hűtlenség, hn. az isteni hűség gyermeke. Velünk az Isten! - Elhangzott 2018. december 25-én Mt 1,24-25 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 150, 1, 168, énekkar, 11)

Bővebben…

Karácsony este

A konfirmandusok karácsonyi jelenete a bűnbeeséssel kezdődött. Mi köze ennek a karácsonyhoz? A Megváltó azért jött, h. legyőzze a gonoszt. Jézus képes rendbe hozni azt, ami elromlott és üdvösséget kínál annak, aki elfogadja. A gyermekek még tudják, mit jelent: meglátni a karácsonyi csodát. Mi, felnőttek meglátjuk-e a betlehemi kisdedben a hatalmas Urat? Ámulatba ejt-e mindaz, amit Ő kínál és készek vagyunk-e átvenni Tőle ezt a csodálatos ajándékot? - Elhangzott Jel 12,7-12a alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: J rend)

Bővebben…

Advent 4. vasárnapja

Örülni akkor szoktunk, ha valami jó történik vagy véget a rossz. A mai ige arra kérdez rá: Van-e igazi öröm a szívünkben? Karácsony kapujában készek vagyunk-e befogadni azt, amit Isten készít számunkra? Pál számára a legnagyobb öröm az, h. megláthatja: az a Jézus, aki őt megragadta és az ő életét megváltoztatta, sok embert szólított meg apostoli szolgálata által. Fontos felismernünk: maradandó örömöt csak az Úrral való találkozás adhat... Elhangzott 2018. december 23-án Fil 2,16b-18 alapján. Igehirdető Hulej Enikő (Énekek: 148, 1, 361, 283, 149)

Bővebben…

Advent 3. vasárnapja

Az adventi várakozás csendjében vagy éppen forgatagában sokszor gondolkozom azon, hogy mit is jelent valójában várakozni. Vajon hogyan lesz teljes, hogyan lesz tartalmas ez az időszak? Rengeteg lehetőséget, önreflexiót és befelé figyelést tartalmazó szakasza ez az évnek, amelyben módunk van találkozni a Messiással. Azonban élünk-e a kezünkbe adott kulcs adta lehetőséggel, és belépünk-e a nyitott ajtón? - Elhangzott 2018. december 16-án Jel 3,7-13 alapján. Igehirdető: Rosta Izabella (Énekek: 138, 571, 137, 283, 443)

Bővebben…

Advent 2. vasárnapja

Van olyan ádventi koszorú, ami csak átvészeli ezeket a heteket, és egyszer sem gyújtják meg a gyertyáit. Te mit vársz? Ha semmit, akkor semmit se fogsz kapni! Egybeesik-e az, amit vársz azzal, amit Isten akar adni neked? Ha tudnád, h. ez az ádvent az utolsó, másként élnéd-e meg? Ő kétezer évvel ezelőtt eljött. Vedd igénybe, amit Ő kínál, hittel tedd meg az első lépést... Elhangzott 2018. december 9-én Júd 14-25 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 296, 1, 139, 283, 42)

Bővebben…

Advent 1. vasárnapja

Az efezusi gyülekezet tagjai sokat tesznek Isten ügyéért, Jézus mégis hiányolja belőlük az első szeretetet. A tettek megvannak, de a szívük nem az Úr Jézusért ég. A külső és belső legyen összhangban! Ne csak a kezünk és lábunk járjon, hanem dobbanjon meg a szívünk is, h. az idei adventünk szívet-lelket melegítő időszak lehessen. Hogy amikor tesszük a jót, és elvégezzük a ránk váró feladatokat, akkor azt Krisztust váró szívvel tegyük... Elhangzott 2018. december 2-án Jel 2,1-7 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 296, 1, 148, 308, 11)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után utolsó (Örök élet) vasárnap

Szomorú a szívünk, de nem reménytelen a helyzetünk. Amikor búcsúzunk, megtanuljuk, h. Isten kezébe tegyük azokat, akikre emlékezünk és magunkat is. Nem a mi óránk jár jól, hanem Istené. Fontos, h. időben megértsük Isten szavát. Ezékiel látta a láthatatlan Istent és továbbadta üzenetét, h. megismerjük az életet adó Urat... Elhangzott 2018. november 25-én Ez 12,21-28 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 369, 9, 454, 388)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után utolsó előtti (Reménység) vasárnap

Az egyházi év végén, advent közeledtével lehetőségünk van megállni. A várakozás előtt felkészülni arra. Reménységgel tekinteni arra az Istenre, aki ember volt a Földön, de örökké Isten a mennyben. Aki nem maradt ismeretlen az ember számára, és akinek nem maradt ismeretlen az ember. Kívánom, legyen részünk a remény megtapasztalásában, a terhek közös hordozásának élményében, és a Krisztussal való közösségben! - Elhangzott 2018. november 18-án Ézs 35,3-10 alapján. Igehirdető: Rosta Izabella (Énekek: 66, 571, 502, 283, 398)

Bővebben…

Zenés áhítat

A zene Isten csodálatos ajándéka. A zene is teológia - Isten dicsőítése. Olyan jó, hogy tudunk együtt énekelni! Az evangéliumot kell beleénekelni az emberek szívébe. Elmondani szóban és énekben: mit tett velem az Isten... Elhangzott 2018. november 11-én 1Kor 3,11 és 2Kor 6,2 alapján. Igehirdető: Kis János

Bővebben…

Hálaadó istentisztelet

Többféle jubileumra emlékezünk: 155 éves a templom, 90 éves az orgona, 25 éves a harang, s 30 éve szolgál közöttünk Kis János lelkész. Nemcsak azért jöttünk, hogy visszatekintsünk, hanem azért is, hogy erőt merítsünk a további szolgálathoz. Kiváltságos helyzetben vagyunk: bármit kérhetünk Istentől! Elhisszük-e, h. Isten kész teljesíteni a kérésünket? Tanulhatunk Salamontól: engedelmes szívet kér... Elhangzott 2018. november 11-én 1Kir 3,5-15 alapján. Igehirdető: Kondor Péter püspök (Énekek: 42, 288, 328)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 23. vasárnap

Legszívesebben talán elszaladnánk ez után az ige után, mert úgy érezhetjük, h. Jézus szavai a földbe döngöltek minket. Hiszen mi sose leszünk olyan jók és erős hitűek, mint amilyennek lennünk kellene! Ha magunk felől nézzük e három témát (példamutatás, megbocsátás, hit), akkor magyarázkodni próbálunk, ha Isten felől, akkor meglátjuk, h. az Ő kegyelme mire képes az életünkben... Elhangzott 2018. november 4-én Lk 17,1-6 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 56, 10, 439, 308,11)

Bővebben…

Reformáció ünnepe

A reformáció üzenetének aktualitása, a bűntől való szabadulás lehetősége és Krisztus váltság-áldozata kerül ma középpontba. Hiszen mi is lehetne fontosabb vagy időszerűbb a 21. század egyházainak, mint az élő Krisztus? Az Ige, amely a Szentlélek által él, cselekszik, hat ötszáz és többezer éve. Jézusnál a szabadság fogalma új aspektusba kerül, amelyre jó felfigyelni, hiszen nem csak a megkötözöttségeinkből, hanem önmagunktól is szabadulnunk kell ahhoz, h. Krisztust meglássuk és egész életünkkel hirdessük... Elhangzott 2018. október 31-én Jn 8,31-36 alapján. Igehirdető: Rosta Izabella (Énekek: 254, 9, 255, 283, 292)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 22. vasárnap

Kritikus a helyzet: Keresztelő János börtönben van. A kérdés: Te vagy-e az Eljövendő vagy mást várjunk? Volt-e már ilyen holtpont az életedben, amikor kételkedni kezdtél mindenben, ami eddig fontos volt? Amikor mindegy volt, mi van mögötted, mert előtted nem volt semmi, s úgy érezted: a te problémád nagyobb Jézusnál? Jézus válasza rámutat a csodákra, gyógyító szeretetének jeleire... Elhangzott 2018. október 28-án Lk 7,20-23 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 52, 9, 280, 283, 291)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 21. vasárnap

Mélyen a szívünkbe van írva a Miatyánk imádság. A legkritikusabb része: Kísért-e minket az Isten? Kísértésbe vezet vagy kísértésbe enged? Isten megengedi a nehézségeket, h. megtaláljuk az erőforrást, a kincset a mélyben! Ő egyszülött Fiát adta, h. abba a mennyei távlatba vezessen, ahol már nincs kísértő. A gonosz fölött Ő uralkodik. A mi fegyvereink kevésnek bizonyulnak. Segítségre szorulunk... Elhangzott 2018. október 21-én Mt 6,13 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 296, 571, 66, 283, 293)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 20. vasárnap

Ámulok Isten időzítésén: úgy prédikálhatok ma erről az imádságról, h. egy végigimádkozott nap van mögöttem. Ma nem általában az imádságról szól az igehirdetés, hanem csak a Miatyánk elejéről, mert fontos tisztázni az alapokat. Ő a mi Atyánk, akihez tékozló fiúként visszatalálhatunk, nem azért, mert kérni akarunk valamit, hanem mert vágyunk az ő közelébe. Ő mennyei Atya, akihez csak tisztelettel és alázattal szabad közeledni. Amikor hozzuk imakéréseinket, ugye, tudatában vagyunk az Ő nagyságának és szentségének? - Elhangzott 2018. október 14-én Mt 6,9 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 324, 9, 88, Ars Nova Énekegyüttes, 328)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 19. (Hálaadó) vasárnap

Hálát adunk ma a terményekért: a kézzelfogható dolgokért és a lelki áldásokért. A kenyércsoda után az emberek azt várják Jézustól, h. biztosítsa számukra a gondtalan életet. Ő ennél sokkal többet kínál. Buzdít: ne veszendő eledelért fáradozzunk, hanem örök életre megmaradó eledelért. Mi miért keressük Jézust? Csupán a mindennapokhoz várunk tőle segítséget vagy meglátjuk benne a Megváltót, aki önmagát adja értünk, s teste és vére által bűnbocsánatot és üdvösséget kínál? - Elhangzott 2018. október 7-én Jn 6,24-29 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 336, 10, 326, 308, 11, 491)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 18. vasárnap

Ma cselekvésre, szeretetre, odaadásra és emberségre buzdít minket Krisztus. Kiemel minket a hétköznapokból, mozdít és szabadulásra hív. Emberségünk minden terhével, béklyójával és fáradtságával állhatunk meg ma Krisztus előtt, aki felszabadít és meggyógyít. Próbáljunk meg az előttünk álló időszakban Jézusra figyelni, elengedni mindazt, ami gátja a vele való közösségnek. Tegyük ünneppé az élő Istennel való találkozást! - Elhangzott 2018. szeptember 30-án Mk 2,23-3,6 alapján. Igehirdető: Rosta Izabella hatodéves lelkészjelölt (Énekek: 78, 9, 362, 283, 443)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 17. vasárnap

Az hitelesíti Istenhez tartozásunkat, ha köztünk békesség van és törekszünk az egységre. Az a baj, h. sokszor az emberi tényezőre figyelünk, arra, h. ki keresztelt és kinek a szavát keresztül ér el minket Isten, s szabályokra hivatkozva elküldünk embereket. A lényeg: Krisztusé vagy-e? Ismerjük meg benne a Megváltót és rajta keresztül lássuk meg a másik embert! - Elhangzott 2018. szeptember 23-án 1Kor 1,10-17 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 265, 10, 266, 283, 268)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 16. vasárnap

Meglepő lehet, h. a Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok sorában szenvedésről, halálról, gyászról szólnak az igék. Talán azért, mert sokaknak van szüksége most a vigasztaló szóra. Pál először rámutat arra, kicsoda Isten: irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene. S milyen csodálatos az, h. ha megtapasztaltuk Isten vigasztalását, mi is odafordulhatunk a mélységben lévőkhöz... Elhangzott 2018. szeptember 16-án 2Kor 1,3-7 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 97, 571, Szél sodorja, Áldjátok az Urat, 66, 283, 389)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 15. vasárnap

Pál Rómába írott levele a hitünknek egy olyan összefoglalása, teológiailag is, de a mindennapi élet gyakorlatára vonatkoztatva is, ami megkerülhetetlen, ha az ember értelmes, Istennek tetsző életet akar élni. Itt van leírva a hitből, ingyen kegyelemből való megigazulás tanítása. A mai igében Pál óv a zavarkeltőktől: térjetek ki előlük, óvakodjatok attól, ami szétválaszt, tönkretesz! Legyetek bölcsek a jóra! S ha bölcsek akartok lenni, töltsetek több időt Istennel! - Elhangzott 2018. szeptember 9-én Róm 16,17-20 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 60, 10, 331, 283, 345)

Bővebben…

Tanévnyitó istentisztelet

A mai istentisztelet igéi az imádságról szólnak. Bárhol bármikor imádkozhatunk Istenhez, bátran megszólíthatjuk őt örömben és bánatban. Az imádkozás nagy lehetőség, komoly dolog, ami soha nem lehet öncélú. Tudunk-e úgy imádkozni, h. kérésünk is Istent dicsőíti? Soha ne felejtsünk el hálát adni, mert aki tud megköszönni, az másként éli az életét, mint az, aki azt hiszi, minden körülötte forog... Elhangzott 2018. szeptember 2-án Zsolt 103,2 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 57, 571, Szél sodorja, Áldjátok az Urat, 328, 308, 553)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 13. vasárnap

Láthatóan keresztény! - Kellene egy ilyen láthatósági mellény. Ki merné közülünk felvenni? Látszik-e rajtunk, hogy keresztények vagyunk? A Zsidókhoz írt levél szerzője nem véletlenül mondja el, milyen is a keresztény ember: maradandó testvéri szeretettel rendelkezik, s ebben ott van a vendégszeretet is; látogatja a foglyokat; odafordul a szenvedőkhöz; mentes a parázna gondolatoktól, szavaktól, cselekedetektől; s megelégszik annyival, amennyit kapott... Elhangzott 2018. augusztus 26-án Zsid 13,1-6 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 296, 9, 455, 283, 443)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 12. vasárnap

Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok. Isten mindig előbb ad, és azután kér. Vegyük számba, mi mindent kaptunk Istentől, és ismerjük fel, milyen szolgálatra hívott el! Amit Ő adott, azt Ő soha nem veszi vissza, de mi - ha eltávolodunk tőle - visszavonhatjuk. Izráel népe engedetlen lett, és elutasította Jézust, de ha megtér, Isten újra át fogja ölelni kegyelmével. Ne mások dolgával foglalkozzunk, hanem a magunkéval. Sokszor ha Isten érzékeny pontját érinti, el akarjuk terelni a beszélgetést az élet nagy kérdéseire... Elhangzott 2018. augusztus 19-én Rm 11,25-32 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 296, 571, 554, 575, 337, 283, 42)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 11. vasárnap

Vedd észre Isten gondoskodó szeretetét, h. megtehesd azt, amit Isten rajtad keresztül el akar végezni. "Csak az hisz, aki engedelmeskedik, s aki engedelmeskedik, csak az tud hinni" (Bonhoeffer). Mersz-e Isten akarata szerint élni és cselekedni? Van, amikor nem enged dolgokat, s van, amikor újat kell kezdenünk. Oltson be, tartson meg, éltessen minket mindennapi küzdelmeinkben, és mutassa meg az utat, amin járnunk kell. A kegyelmes Isten szava legyen életté bennünk! - Elhangzott 2018. augusztus 12-én Róm 11,17-24 alapján, Igehirdető: Kis János (Énekek: 296, 10, 389, 283, 397)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 10. vasárnap

Az emberek egyszerre érezhettek örömöt azért, mert elérték az Ígéret Földjét és félelmet, h. tudnak-e majd élni az új lehetőségekkel. Mózes rámutat: Isten először ad, és csak azután kér. Megelőző szeretettel szeret, és mi arra kapunk ma bátorítást, h. viszonozzuk ezt a szeretet. Gondoljunk csak bele, mennyi mindent tett értünk Isten, és amit kér, azt azért kéri, mert a javunkat munkálja... Elhangzott 2018. augusztus 5-én 5Móz 10,10-13 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 460, 10, 368, 308, 11)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 9. vasárnap

Ha Salamon helyben lennénk, mit kívánnánk? Mi az, amire mindenféleképpen szükségünk van? Pénz, egészség, utazás, saját otthon, világbéke, hírnév stb.? Az istenfélelem nem enged meg kiskapukat. Teljes ráhagyatkozás kell. Salamon tudta, h. nem lesz könnyű az élete, ezért azt kérte: Isten legyen ott vele. Isten felkínál egy lehetőséget, de a döntést ránk bízza... Elhangzott 2018. július 29-én 2Krón 1,7-12 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 280, 7, 395, 283, 443)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 8. vasárnap

Ha tudnánk, h. nincs sok időnk hátra, mit tennénk? Kinek és mit mondanánk? Mózes odaáll az emberek elé, dicséri az Istent, megáldja a törzseket, majd meghal. Nem kesereg és nem kér több időt, hanem dicséri az Urat és arra buzdít, h. mi is csatlakozzunk ehhez a dicsérethez! Ő erős kőszikla, biztos támasz, hűséges a mi hűtlenségünk ellenére is. Emlékezzünk tetteire és merítsünk atyáink bizonyságtételéből... Elhangzott 2018. július 22-én 5Móz 32,1-9 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 40, 7, 349, énekkar, 328)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 7. vasárnap

Mennyire más a látszat és a valóság! Isten igéje új szívről beszél. A szívátültetés olyan betegeknél jöhet szóba, akik visszafordíthatatlan betegségben szenvednek. Isten népe a külsőségekkel foglalkozott. Korunk embere öngyógyítással próbálkozik. Az új szívet nem lehet megszerezni, Isten ajándékba adja. A jövő az Ő kezében van. Jeremiás próféta ismeri az Úr hangját, ezért mer feltétel nélkül cselekedni... Elhangzott 2018. július 15-én Jer 32,38-41 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 281, 571, 554, 575, 439, 283, 42)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 6. vasárnap

A megújulás nem külső tényezőktől függ. Isten népe a szövetségládától várta a szabadulást. A láda nem csodaszer, ami automatikusan hat. Már 20 éve tart ez az állapot, és a nép csak siránkozik. Mi is élhetjük így a magunk "húsz évét" a magunk "ládáival", pedig Isten erős szabadító! Bűnvallás nélkül nincs megújulás. Istent vissza kell engedni az életünkben az őt megillető első helyre! S van, amit ki kell önteni az Úr előtt, h. végre gyógyulhassunk... Elhangzott 2018. július 8-án 1Sám 7,3-6 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 327, 7, 389, 283, 431)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 5. vasárnap

Korunk embere számára fontos az előrejelzés. A szabadságra készülőket leginkább az érdekli, milyen lesz az időjárás. Szeretnénk tudni, mit hoz a holnap! Nem mindegy, kire hallgatunk. Hananja azt mondta, amit hallani akartak, Jeremiás azonban az Úr üzenetét hirdette. Az olcsó kegyelem hirdetése nem Istentől van. Isten nem hamis reményt kelt, hanem utat mutat... Elhangzott 2018. július 1-jén Jer 28,5-9 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 97, 7, 467, 308, 11)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 4. vasárnap

Táborozó fiataljaink szerint a legfontosabb szempont a munkakeresésnél: jusson elég idő a családomra; a baráti közösségben pedig: legyünk elnézőek egymás hibáival szemben. A hét elején összeírtuk a szabályokat, a végén megdöbbentünk: kevés olyan van, amit mindig betartottunk! A mai ige kérdez: látszik-e életünkön, h. Isten gyermekei vagyunk? Miért vagyunk hűtlenek egymáshoz? Meddig megyünk el a céljaink elérése érdekében? - Elhangzott 2018. június 24-én Mal 2,10 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 290, 7, 446, 456, 277)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 3. vasárnap

Amikor Jézus belép egy ember életébe, akkor azt alaposan felforgatja. Az odáig megszokott rendet felváltja az Ő rendje. A mi társadalmunk törvényeken alapul, a bűnt büntetést követi, ez így igazságos. Jézus igazsága viszont máson alapul, a szereteten. Ő megmenteni jött a bűnösöket. Így tett a házasságtörő asszonnyal, akit elé vittek, hogy megkövezzék és így tesz velünk is... Elhangzott 2018. június 17-én Jn 8,1-11 alapján. Igehirdető: Endreffy Máté (Énekek: 296, 571, 554, 575, 382, 283, 293)

Bővebben…

Tanévzáró istentisztelet

Az ifis jelenetben a gyülekezet egy híres prédikátort várt. Mindenki lelkesen készült. A prédikátor azonban nem a szavaival, hanem a tettével prédikált. Jézus életét adta értünk, ezért mi tartozunk neki azzal, h. szeretjük egymást. A mai tanévzáró tükröt tart elénk: tudjuk-e, akarjuk-e szeretettel fogadni a másikat? Előnyünkre változtunk-e ebben az évben? Amikor Jézus a szívünkbe néz, mit talál benne? - Elhangzott 2018. június 10-én 1Jn 3,16-17 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 296, 571, 554, 575, 474, 292)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe után 1. vasárnap

Kedves Elhívott Tanítványok! Hiszem és vallom, senki sincs itt hívatlanul Isten házában. Isten életünk egy szakaszában megszólított minket, és ennek a hívásnak engedelmeskedve van vele kapcsolatunk. A tanítványság egy különleges lehetőség. Nem lehet neki nemet mondani, Jézus szava megszólító erő. Mire hív el? Önmegtagadásra, a kereszt felvételére, és arra, h. beleláss Isten dolgaiba... Elhangzott 2018. június 3-án Mk 1,14-20 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 93, 7, 191, 308, 11)

Bővebben…

Szentháromság ünnepe

A mai ige egy nagyívű áldás; olyan élettapasztalat van mögötte, mely gazdagítani akar, de nem az ember érdemeinek magasztalásával, hanem Isten nagyságának meglátásával. A Szentháromság titkát kutatjuk. Nem érteni, hanem térden állva leborulni, imádni kell az Istent. A mágnes átrendezi a vasreszeléket; micsoda erő az, ami átrendezi életünket! Ha átengeded Istennek az életedet, akkor az ő ereje elkezd munkálkodni benned... Elhangzott 2018. május 27-én Ef 1,3-14 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 296, 8, 253, 328)

Bővebben…

Pünkösd 2. napja

Egy vak embernek arról beszélni, h. a zöldnek hány árnyalata van, reménytelen vállalkozás. Egy lelketlen világban Lélekről beszélni, reménytelen vállalkozás. Komolyan vesszük-e pünkösd ünnepét, amikor Isten hidat épít felénk? A lelki dolgokat csak a lelki ember érti meg. Pünkösdkor mindenki egy nyelvet beszélt. Ez nem azt jelenti, h. megtanulták egymás nyelvét, hanem h. mindenki Istenre figyelt... Elhangzott 2018. május 21-én 1Kor 2,11-16 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 66, 5, 244, 308, 11)

Bővebben…

Pünkösd ünnepe

Pünkösd sok embert váratlanul ért, mégsem ettől különleges ez az ünnep, hanem attól, h. sokakat megérintett Isten igéje és megváltozott az élete. Az igazi pünkösdi csoda, h. bárki befogadója és továbbadója lehet az evangéliumnak. Fontos hangsúlyozni: ha az igehirdetés a Szentlélektől ihletett, akkor a középpontjában Jézus halála és feltámadása áll... Elhangzott 2018. május 20-án ApCsel 2,14-23.29-33 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 239, 5, 272, 11, énekkar)

Bővebben…

Húsvét után 6. vasárnap

Mózes vizet fakaszt a lázongó izraelieknek Isten parancsára, azonban nem pontosan az utasítások szerint cselekszik, ezért Isten megtiltja, hogy belépjen az ígéret földjére. Magunkra ismerünk-e valamelyik szereplő kapcsán? Szoktunk vitatkozni Istennel akárcsak az izraeliek? Voltunk már engedetlenek úgy, mint Mózes? Nem számít, ha olyanok vagyunk, mint a forrás vizét megízlelő emberek. Krisztus számunkra a forrás, ő adja az élet vizét. Ha iszunk belőle, Isten kegyelme megbocsátást és szeretet kínál... Elhangzott 2018. május 13-án 4Móz 20,6-13 alapján. Igehirdető: Endreffy Máté (Énekek: 296, 5, 66, 283, 345)

Bővebben…

Mennybemenetel ünnepe

Mennybemenetel ünnepén egy olyan ószövetségi prófécia az alapige, amely a mennyből érkezőről szól, az Emberfiáról. Vegyük észre a hétköznapokban megbújó ünnepet! Vegyük észre azt a Jézust, akié a hatalom és dicsőség, s aki visszatér majd! Dániel látomásában mindenféle nép felismeri az ő nagyságát. Tegyünk bizonyságot róla és hirdessük az evangéliumot, hiszen az Úr Jézus ezt a feladatot bízta ránk! - Elhangzott 2018. május 10-én Dán 7,13-14 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 228, 5, 478, 267)

Bővebben…

Húsvét után 5. vasárnap

Meghatározó a ballagó középiskolások számára, h. milyen útravalót visznek magukkal: pogácsát, aprópénzt a tarisznyában, és azt, ami nem kézzelfogható - tudást, életszemléletet, emberi kapcsolatokat. Isten népe a Sínai-hegytől indul az Ígéret földje felé és útravalóként kapja az áldást. Különleges ez a mennyei rendezés: az imádság vasárnapján ünnepeljük az anyák napját, amikor az ároni áldás szavairól szól az igehirdetés... Elhangzott 2018. május 6-án 4Móz 6,22-27 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 52, 5, 88, 308, 11, 553)

Bővebben…

Húsvét után 4. vasárnap

Milyen zenét szeret Isten? A dicsőítő zenét. Istentiszteleten vagyunk, ahol ének hangzik Isten dicsőségére, ahol összekulcsolódnak a kezek, s ahol megjelenik a hála, az öröm és a bizalom, mégis az hangzik Ézsaiástól: énekeljetek az Úrnak új éneket! Ezt csak az érti, akinek új szíve van. Énekelj! Magasztald Istent végtelen nagyságáért! - Elhangzott 2018. április 29-én Ézs 42,8-12 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 68, 5, 318, 283, 443)

Bővebben…

Húsvét után 3. vasárnap

"Te, Izráel az én szolgám vagy!" - mondja Isten. Izráel nem a hűséges szolga mintaképe, Isten mégis eltörli hűtlenségüket, számon tartja őket már az anyaméhtől fogva. Ki akarok én lenni? Szolga. Jubilate, az öröm vasárnapja arra hívja fel a figyelmünket, hogy egy olyan Urat szolgálhatunk, aki maga is szolgál. Jézus Krisztus által a valaha élt legnagyobb szolgálattevőt küldte közénk. Feltámadásával megszabadított minket a halál fogságából. Valóban van ok az örömre. Valóban van ok a szolgálatra... Elhangzott 2018. április 22-én Ézs 44,21-26 alapján. Igehirdető: Endreffy Máté (Énekek: 296, 5, 384, 283, 42)

Bővebben…

Húsvét után 2. vasárnap

A Jó Pásztor vasárnapján egy ószövetségi prófécia alapján halljuk Isten ígéretét, ami az Isten szíve szerinti pásztorokról, a gyarapodásról és a szövetség új alapokra helyezéséről szól. Jézusban átértékelődik minden, hiszen nem az a fontos, h. mi mit teszünk hanem h. Isten mit tett értünk. Kegyelme átformál és küld minket a szolgálatba... Elhangzott 2018. április 15-én Jer 3,15-17 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (296, 573, 554, 571, 334, 283, 328)

Bővebben…

Húsvét 2. napja

Húsvét 2. napja kérdez: mit kezdünk az Istentől kapott ajándékkal? Az asszonyok jó hírt visznek a tanítványoknak: Krisztus feltámadt! Az őrök jelentik a rossz hírt a főpapoknak: angyal hirdette a feltámadást. A tények ismerete nem jelent valódi hitet. A húsvéti hit nem a fejben dől el, hanem a szívben. Akiben ez megszületik, az örömmel válaszol így a húsvéti köszönésre: Valóban feltámadt! - Elhangzott 2018. április 2-án Mt 28,9-15 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (216, 5, 221, 308, 11)

Bővebben…

Húsvét ünnepe

A feltámadás hitelesíti a keresztet. Amikor egy ajtó bezárul, Isten új ajtót nyit. Az a baj, h. bánatunkban túl sok időt vesztegetünk a bezárt ajtók előtt, és nem látjuk az újat. Húsvét ajtót tár. Ki lehet jönni a bezárt szobákból. Isten kegyelmének ára van, de az árat Ő fizette meg, h. ne kelljen félelmek között és bizonytalanságban élni. A tanítványoknak indulniuk kell Galileába. Mindenkinek megvan a maga Galileája... Elhangzott 2018. április 1-jén Mt 28,1-8 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 296, 5, 388, 11, énekkar)

Bővebben…

Passió

Passiót olvasni mindig különleges. Ismerem a történetet, de minden évben más az, amivel megszólít az Isten. Nagypénteknek van egy különleges csendje. A kereszt beszél. Ami ott történt, érted és értem történt. Jó lenne úgy befejezni, h. azt mondjuk: Köszönöm, Uram! - Elhangzott 2018. március 30-án Jn 3,16 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: K rend)

Bővebben…

Nagypéntek

"Isten belehalt abba, hogy eljött hozzánk." A nagypénteki események tanítanak bennünket. Jézus tanít minket. Kereszthalála megmutatta, hogy van kiút a bűn mélységéből. Megtanított minket az önfeláldozó szeretetre. Egyúttal engedelmességre is int. Mindezeket a leckéket akkor tudod elsajátítani, ha tudod ki vagy: Isten gyermeke, akit nem hagy elveszni, mert végtelen türelemmel szeret... Elhangzott 2018. március 30-án Zsid 5,1-9 alapján. Igehirdető: Endreffy Máté (Énekek: 208, 3, 191, 283, 385)

Bővebben…

Nagycsütörtök

Nagycsütörtök ószövetségi igéje a zsidó páskaünnepről szól, amikor Isten megszabadította népét az egyiptomi szolgaságból. Jézus a szenvedése előtt új értelmet adott ennek a vacsorának. A mai evangélium szerint Jézus megmosta tanítványai lábát, példát adva követőinek és hangsúlyozva áldozatának bűntörlő erejét. A 3. ige előre mutat. Jézus kér bebocsátást szívünk ajtaján és üdvösséget kínál... Elhangzott 2018. március 29-én 2Móz 12,1-11, Jn 13,1-15 és Jel 3,20-22 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 310, 427, 428, 306, Kenyered és borod táplál engem, 200)

Bővebben…

Virágvasárnap

A jól ismert apostoli üdvözlet a mai igében hosszabb formában szerepel. Megtörténhet, h. a sokadik alkalommal hallott passiótörténetet megszokással hallgatnánk majd, pedig Isten megújító üzenetet készít számunkra. A Jelenések könyvének bevezetésében János apostol hitvallása fogalmazódik meg az örökkévaló Istenről és a szabadító Krisztusról - a nagyhét kezdetén és a presbiteri szolgálatba induláskor egyaránt fontos a hitvalló szív... Elhangzott 2018. március 25-én Jel 1,4-6 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 209, 357, 293)

Bővebben…

Böjt 5. vasárnapja

Melkisédek, a főpap Istennek szolgál és áld. Az áldás szeretettel fénybe vont jókívánság; Istentől származó erő, természetfeletti támogatás. A böjti idő csendje lehetőséget kínál. A befelé fordulást, az önvizsgálatot, amely olyan, mint egy próbavizsga: megmutatja, min kell még javítani. A fölfelé nézés lehetőség arra, h. túllássunk a mindennapok gondjain: az Istennel való találkozás során megláthatjuk a kereszten értünk szenvedőt... Elhangzott 2018. március 18-án 1Móz 14,17-20 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 63, 573, 554, 556, 201, 283, 42)

Bővebben…

Böjt 4. vasárnapja

Ezékiás király felismer egy nagyon fontos dolgot: Ha lehetetlen helyzetbe kerül az ember, akkor nem emberi megoldásokat kell keresni, hanem Istenhez kell kiáltani. Ő nem hagy cserben, mert nagyon szeret. Még vár az Úr, h. megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson. Aki hozzá kiált, útmutatást kap, és áldásokban részesül... Elhangzott 2018. március 11-én Ézs 30,18-23 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 296, 327, 283, 293)

Bővebben…

Böjt 3. vasárnapja

Ha az úton baleset vagy torlódás van, be kell kapcsolni a vészvillogót. Jelezni kell: baj van! Izráel életében nagy baleset történt. Elhagyták az Urat, megfeledkeztek róla. Ezékiel próféta feladata: látomásaival, szavaival megakadályozni a tragédiát, Jeruzsálem és a templom pusztulását. Nem rajta múlt, s nem is Istenen, h. ez nem sikerült. A prófécia figyelmeztet, de örömhírt is rejt. A böjt a felismerés, megismerés, beismerés ideje... Elhangzott 2018. március 4-én Ez 20,32-37.42-44 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 89, 4, 416, 308, 11)

Bővebben…

Böjt 2. vasárnapja

Isten különböző eszközökkel mutatja meg jelenlétét, igyekszik bennünket a jó útra téríteni. Ne azt kérdezzük: Istenem, miért? Miért én? Miért velem? Miért engem sújt mindez, mikor hívő vagyok? Inkább figyeljünk arra, mire taníthat az Úr ezeken a történéseken keresztül. Mi az, amin esetleg nekem lenne lehetőségem változtatni? Ne azzal legyünk elfoglalva, mi már mennyi mindent letettünk az asztalra, hányszor elmentünk templomba, mennyit adakoztunk, mennyiszer segítettünk valakin. Próbáljuk azt nézni, még hányszor tehetjük meg mindezeket, és imádkozzunk az Úristen kegyelméért minden időben... Elhangzott 2018. február 25-én Jer 26,1-16 alapján. Igehirdető: Sikter Anna (Énekek: 96, 3, 189, 283, 293)

Bővebben…

Böjt 1. vasárnapja

A bűnbeesés után fájdalmas lesz a szülés és fáradságos a munka, de Isten akkor is kegyelmes, amikor büntet. Bár halandó lesz az ember, de előtte megélhet egy egész életet. Sok a probléma a legszorosabb kapcsolatainkban, mégis mennyi áldást élhetünk át családunkban. Sokszor hiábavaló a munka, mégis hányszor érünk el eredményeket. S a legcsodálatosabb, h. már itt megígéri a Megváltó érkezését, aki eltapossa majd a gonoszt... Elhangzott 2018. február 18-án 1Móz 3,14-19 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 78, 573, 554, 556, 209, 283, 42)

Bővebben…

Ötvened vasárnap

Kicsoda Jézus? Milyen változást tud Ő hozni az életembe? Ezekre a kérdésekre ad választ a samáriai asszony története. Megtudja ez a társadalmilag megvetett asszony, hogy Jézus, akivel beszélget, maga a messiás. Ez a találkozás igazi változást hoz az életébe. Bűnös életét leteszi Jézus előtt, és hirdetni kezdi, hogy itt a messiás. A város lakóit pedig égetni kezdi a kíváncsiság, hogy valóban itt van-e a Krisztus, és kimennek megnézni Őt. Minket is éget ennyire a kíváncsiság? Meg akarjuk ismerni Őt? - Elhangzott 2018. február 11-én Jn 4,25-30 alapján. Igehirdető: Endreffy Máté (296, 3, 441, 283, 42)

Bővebben…

Hatvanad vasárnap

Jézus élete nem egy diadalmenet, ott vannak benne a mélységek, nehéz helyzetek, kérdések és problémák. Különféle élethelyzetekben vagyunk. Problémák tömkelege. Kérdések, melyekre nincsenek válaszok. Bizonytalan helyzetek, mert nem tudod, mit hoz a holnap. Jézus panaszkodik: nem kell Jeruzsálemnek a szabadítás! Jézus ma talán miattunk sír: ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt... Elhangzott 2018. február 4-én Lk 13,31-35 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 97, 3, 448, 308, 11)

Bővebben…

Hetvened vasárnap

A Jézus és a farizeusok közötti vita arról szól, h. a szabályok látványos betartása nem feltétlenül jelent belső meggyőződést. Nekünk is vannak vallásos szokásaink - ugye, nem váltak formálissá szavaink és mozdulataink? A mai ige arra is rákérdez, h. mi lakik a szívünkben. Amit kifelé mutatunk, az van-e belül is? Jézus itt van és segíteni akar. A farizeusok nem kértek abból, amit Ő kínált. Jézus most is itt van. Elfogadjuk-e, amit kínál? - Elhangzott 2018. január 28-án Mk 7,5-16 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 320, 3, 428, 283, 398)

Bővebben…

Vízkereszt után utolsó vasárnap

Amikor egy élet lezárul, akkor kap minden értelmet. A hétköznapok ünneppé válnak. Péter 1. levele a szenvedéssel találkozó első gyülekezetnek szóló biztatás, vigasztaló szó a szenvedőnek. Mi azt kérdezzük: Miért engedi ezt Isten? A mai ige válasza: A szenvedés időleges, rövid ideig tart. Isten soha nem feledkezik meg rólad. A hit mértéke itt kezdődik: Számolunk-e Jézussal minden helyzetben? - Elhangzott 2018. január 21-én 1Pt 1,10-12 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 368, 573, 554, 556, 338, 283, 560)

Bővebben…

Vízkereszt után 2. vasárnap

A mai ige a szenvedő embernek kínál bátorítást. Isten megsegít - ez nem azt jelenti, h. nem történik baj, hanem azt, h. Isten velünk van a bajban. Van értelme a szenvedésnek. Aki nehéz helyzetben van, sok mindent másként lát, foglalkozni kezd az élet igazán fontos kérdéseivel, és jobban ráhagyatkozik az Istenre. Más a mérce a világban és Isten közelében, ezért óhatatlan, h. konfliktus legyen a hívő ember és a nem hívő világ között, de ha bántás is ér, a hitünket ne adjuk fel... Elhangzott 2018. január 14-én 1Pt 4,1-6 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 331, 2, 451, 283, 277)

Bővebben…

Vízkereszt után 1. vasárnap

A gyermekneveléshez is mindenki ért, ahogy a focihoz. Könnyen észrevesszük, h. a másik hol rontotta el, de azt ritkábban látjuk meg, h. mi mit csináltunk rosszul. Engedelmesség, tisztelet, hit. Az isteni jó rendet sokszor nem merjük alkalmazni, pedig fontos, h. a szülő szülő legyen, és ne barát. Felelősek vagyunk a ránk bízottakért. Akik ma gyermekek, hamarosan szülők lesznek. A leghitelesebb az, ha példaadással éljük meg azt, amire Isten formálni akar bennünket... Elhangzott 2018. jan 7-én Ef 6,1-4 alapján. Igehirdető: Kis János (Énekek: 397, 1, 361, 308, 11)

Bővebben…

Vízkereszt

Vízkereszt ünnepén az Úr napjára, Jézus visszajövetelére gondolunk. Amíg várakozunk, Pál apostol fontos feladatokra hívja fel a figyelmünket: ébernek kell lennünk; fel kell vérteznünk magunkat a hit és a szeretet páncéljával, valamint az üdvösség reményének sisakjával; és vigasztalnunk kell egymást, ha kétségek támadnak. Így tudunk felkészülni arra a napra. Jézus pedig a várakozás minden napján velünk lesz, akár ébren vagyunk, akár alszunk... Elhangzott 2018. január 6-án 1Thessz 5,1-11 alapján. Igehirdető: Endreffy Máté (Énekek: 185, 1, 258, 283, 443)

Bővebben…

Újév

Izrael népe fordulópont előtt áll az Ígéret földjének határánál, ezért Mózes számvetést készít és előtekint. Az új év küszöbén mi is kapunk útravalót: A nagy fordulópontok mindig kétesélyesek, a jóval és rosszal egyaránt számolni kell. El kell döntenünk, h. hallgatunk-e Isten parancsolataira. Isten, aki eddig megsegített, ezután is velünk akar lenni. Elfogadjuk-e az áldást, amit kínál? - Elhangzott 2018. január 1-jén 5Móz 11,26-28 alapján. Igehirdető: Hulej Enikő (Énekek: 184, 1, 344, 308, 11, Himnusz)

Bővebben…

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek