Mennybemenetel ünnepe

Jézus nagyon közel volt a tanítványaihoz, hiszen annyi szálon kapcsolódtak egymáshoz. A tanítványok kötődtek hozzá, és Jézus is szerette őket. Ebből a szeretetközösségből részesülünk mi is. Mennybemenetel ünnepe összeköt. A múltat a jelennel, a tanítványokat velünk, Krisztust és minket. Mennybemenetel ünnepe egy beteljesült ígéret, amely teljessé teszi a földi életünket, egyfajta biztosíték arra: van, miért örülnünk... Elhangzott 2019. május 30-án Lk 24,50-53 alapján. Igehirdető: Rosta Izabella (Énekek: 227, 6, 228, 283, 287)

Mennybemenetel_19.05.30._Lk24,50_53.pdf — PDF document, 359Kb

Fájl tartalma ( Teljes képernyő )
background image

 

Mennybemenetel ünnepe 

Kecskemét, 2019. 05. 30. 

igehirdetési alapige: Lk 24,50-53 

 

 

Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. 
És  miközben  áldotta  őket,  eltávolodott  tőlük,  és  felvitetett  a 
mennybe.  Ekkor  leborulva  imádták  őt,  majd  nagy  örömmel 
visszatértek  Jeruzsálembe;  mindig  a  templomban  voltak,  és 
áldották az Istent. 

 

Talán  mindegyikünk  fülében  felcsendül  a  dallam,  ha  azt 

mondom, „Oly távol vagy tőlem, mégis közel. Nem érthetlek téged, s 

nem érhetlek el.” Az István a király rockopera egyik dalának refrénje 

ez.  Gyerekkoromban  minden  augusztus  20-án  tűnődtem  e  dal 

kezdősorán.  Vajon  hogy  lehet  az,  hogy  valaki  távol  van  tőlem,  de 

mégis közel? Hogyan lehet ezt az ambivalenciát elfogadhatóvá tenni 

a hallgatóság számára? 

 

Ma,  mennybemenetel  ünnepén  is  ezzel  a  kettősséggel 

találkozunk. Előttünk áll  Jézus ebben a számunkra  nehezen érthető 

távolságban és közelségben. 

 

Elgondolkoztam  azon,  hogy  manapság  már  ez  a 

behatárolhatatlan  kettősség  sem  isteni  privilégium,  hiszen  mi  is 

képesek  vagyunk  arra,  hogy  a  távolságban  közel  legyünk.  Isten 

ajándéka a technika fejlődése, és számtalan helyzetben teremthetjük 

meg mi magunk is ezt a távoli közelséget. Hiszen ma már mennyivel 

egyszerűbb  kapcsolatba  lépni  egymással  akármilyen  távolságból, 

mint  évekkel  ezelőtt.  Nem  kell  már  sem  a  postásra,  sem 

postagalambra  várnunk,  ha  hírt  várunk,  vagy  közölni  szeretnénk 

valamit.  Egy gombnyomással akár  már egy  másik  kontinensen, egy 

másik  országban  találhatjuk  magunkat.  Láthatunk,  hallhatunk, 

beszélhetünk.  Másodpercek  alatt  térképezhetünk  fel  újdonságokat, 

válhatunk újabb és újabb részeseivé. 

 

Jézus nagyon közel volt a tanítványaihoz, hiszen annyi szálon 

kapcsolódtak  egymáshoz,  megannyi  közös  jó  és  rossz,  felemelő  és 

megterhelő  élmény  kötötte  őket  össze.  A  tanítványok  kötődtek 

hozzá,  és  Jézus  is  szeretette  őket.  Ebből  a  szeretetközösségből 

részesülünk  ma, 2000 évvel később  mi  is.  Jézus  közel  áll  hozzánk, 

hiszen mi is olyan sok szálon kapcsolódunk hozzá. Erről a kölcsönös 

szeretetről  tesz  tanúságot  ez  a  pár  igevers.  A  Krisztussal  való 

kapcsolat, amelyet már a tizenkét tanítvány is megélt, ma, 2019-ben 

számunkra  is  aktuális.  Összetett  kapcsolat  ez,  hiszen  bizonyos 

szempontból  nehezebb,  ám  valamilyen  szempontból  könnyebb 

helyzetben  vagyunk,  mint  a  tanítványok,  akik  szereplői  és  megélői 

voltak  ennek  a  történetnek,  mi  pedig  már  csak  nagyon  távoli 

szemlélői  vagyunk  az  eseményeknek.  Azonban  a  keresztény  hit 

background image

 

központja  és  magja  ez.  A  szemmel  nem  látható  Istenbe  vetett 

bizalom  és  feltétel  nélküli  hit.  Krisztusnak  nem  volt  szüksége 

postagalambra,  borítékokra  vagy  technikai  vívmányokra  ahhoz, 

hogy kapcsolatban  maradjon  velünk évezredeken át. Megteremtette 

a vele való közösséget, és fent is tartja. Krisztushoz az imádságon és 

az  igén  keresztül  vezet  az  út,  és  ő  is  ezeken  a  csatornákon  keresi 

velünk a kapcsolatot. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian, akik 

itt vagyunk hallottuk, láttuk Krisztust. Láttuk szüleink, nagyszüleink, 

lelkészeink  hitét,  hallottuk  az  ő  bizonyságtételeiket,  melyeknek 

nyomán  ébredt  fel  bennünk  a  Krisztus  által  munkált  hit.  Ha  a 

történelemre  gondolunk,  annyi  más  eszme,  ideológia  lépett  fel  a 

kereszténységgel  szemben,  vagy  éppen  vele  párhuzamosan? 

Megannyi kihívással kellett szembenéznie a Krisztust követőknek és 

az  egyháznak  ahhoz,  hogy  talpon  maradhasson,  és  hirdethesse  az 

evangéliumot.  Azonban  ez  csak  Krisztus,  és  a  benne  való  hit  által 

történhetett  meg  és  vált  lehetségessé.  A  csatorna,  amely  lehetővé 

teszi  az  Istennel  való  párbeszédet  tehát  meg  van,  szabadon 

pöröghetne a beszélgetés, viszont az, hogy mindez milyen mértékű, 

milyen  helyzetekre  szorítkozik,  és  mit  állít  középpontba,  már  nem 

Jézuson, hanem rajtunk múlik.  

 

Érdekes,  hogy  a  négy  evangélista  közül  egyedül  Lukács 

említi  ilyen  részletességgel  a  mennybemenetelt.  Azt  szeretné 

megértetni az olvasókkal, hogy Jézus halála és feltámadása által már 

megkezdte  uralkodását  a  földön.  A  visszajövetelének  késlekedése 

pedig  nem  vesztesége  Krisztus  követőinek,  inkább  a  misszió 

végzésének  új  lehetőségét,  feladatát  kínálja  fel  a  fennmaradó  idő. 

Lukács legfőképpen láthatóvá akarja tenni az alapokat, érzékenyíteni 

akar,  hogy  a  kortársak  is,  és  mi  is  könnyebben  elfogadjuk, 

feldolgozzuk  és  könnyebben  megértsük  a  történteket.  Jézus 

szövetséget köt velünk, összefoglal és jövőbe mutat. 

Igeszakaszunk  megemlít  egy  várost  is,  Betániát.  Ez  a 

mennybemenetel  helyszíne.  Betánia  Jeruzsálem  óvárosától  néhány 

km-re,  keletre  található,  az  Olajfák  hegye  délkeleti  lejtőin.  Ezt  a 

várost  több  történetből  is  ismerjük,  mivel  itt  élt  Mária  és  Márta, 

valamint  testvérük,  Lázár.  Simon,  a  leprás,  és  itt  szállt  meg  Jézus 

virágvasárnapi bevonulása után. Tehát láthatjuk, Betániában mennyi 

fontos dolog történt. Jézusnak valamiért fontos volt ez a város, és a 

záróképet is ugyanitt látjuk, hiszen itt búcsúzott el tanítványaitól is. 

Jézus  azzal,  hogy  tanúk  előtt  ment  fel  az  Atyához,  feladat  rótt 

mindazokra,  akik  vele  voltak.  A  küldetésük  elvégzése  felé  terelte 

őket. A  feladat elvégzése pedig számunkra  is olyan  mértékű példa, 

mint az ő hitük. Ha újra elolvassuk az igeszakaszt, felfedezhetjük a 

boldogság, öröm többféle kifejeződését. Ekkor leborulva imádták őt, 

majd  nagy  örömmel  visszatértek  Jeruzsálembe;  mindig  a 

background image

 

templomban  voltak,  és  áldották  az  Istent.  Itt  az  alkalom,  hogy  egy 

kicsit  feltekintsünk  a  múltból,  belenézzünk  a  jelen  tükrébe  és 

eltűnődjünk  azon,  hogy  amikor  bőszen  kritizáljuk  mi,  gyülekezeti 

tagok, szolgálattévők, lelkészek, teológusok a ma egyházát, akkor a 

kritikánk milyen mértékben áll helyt? Tesszük-e azt, minden zokszó 

nélkül,  amit  ránk  bízott  az  Úr?  Hajlandók  vagyunk-e  követni  őt 

akárhová, akármilyen megpróbáltatások útján? Hajlandóak lennénk-

e akár az életünket kockáztatni Krisztusért? Úgy gondolom, ma már 

átértékelődött bennünk a boldogság és az öröm fogalma. Az ezekhez 

való viszonyulás. Mindenki őrülten keresi a boldogság forrását, azt, 

hogy miben és hogyan lehet teljes. Gondolkoztunk már azon, hogy a 

mi életünk, a mi boldogságunk mitől teljes? Éreztük már azt, hogy a 

mi életünk  Krisztus nélkül  meghatározhatatlan és értelmezhetetlen? 

Volt már részünk  ilyen örömben, s ha  igen,  meddig tartott, mennyi 

ideig  tudtunk  belőle  töltekezni?  Ami  talán  a  legfontosabb:  képesek 

voltunk-e  tovább  adni  szeretteinknek,  a  hozzánk  közel  állóknak  azt 

az  örömet,  amelyet  megéltünk?  Ahogyan  a  boldogság  forrását, 

kiváltó  okát  sem  lehet  egy  az  egyben  meghatározni,  úgy  a 

Krisztussal  való  találkozás,  a  Krisztussal  való  közösség  okozta 

örömet  sem  lehet  körül  írni.  Meg  tudjuk  fogalmazni,  mit  éreztünk 

akkor, amikor istenélményünk volt? Akkor, amikor Isten belépett az 

életünkbe? 

 

Ha  megfigyeljük  ezt  az  igeszakaszt,  a  kapcsolaton, 

szövetségkötésen túl Krisztus megáldotta az embert. Olyan ritkán jut 

eszünkbe,  hogy  a  mi  életünk  Isten  által  áldott.  Pont  ezért  nagyon 

ritkán éljük az életünket annak tudatában, hogy azon az Isten áldása 

nyugszik. Méltó-e a  mi  földi pályánk ahhoz az áldó kézhez, amely 

ma  és  minden  nap  a  mi  fejünk  felett  is  megpihen?  Ezek  mindig 

nagyon  kényes  kérdések,  hiszen  a  válaszok  a  komfortzónánkon  túl 

vannak.  Nem  szeretünk  utánajárni  azoknak  a  dolgoknak,  amelyek 

rámutatnak a saját csorbaságainkra. Mindig könnyebb másra terelni 

a  figyelmet,  mindig  könnyebb  megalkudni,  eltussolni  a  hibát. 

Mindig  könnyebb  vádaskodni,  áthárítani  a  felelősséget.  Az 

életünkre, szolgálatunkra kapott áldás viszont felelősséggel jár. Nem 

egy légből kapott mondat, nem egy talán, vagy beteljesületlen ígéret. 

Nem! A Krisztustól kapott áldás akkor is, most is élő és ható. Ahogy 

a  textusban  is  láttuk,  ez  az  áldás  végtelen  örömmel  töltötte  el  a 

mennybemenetel  tanúit.  Ez  az  öröm  teljes  volt,  és  olyan  mértékű, 

hogy ennek az örömnek még ma is részesei vagyunk és lehetünk. Az 

áldás  Isten  jelenlétét  ígéri  és  közvetíti.  Az  Isten  jelenlétével 

betöltekezett  emberek  áldottak.  Munkájukban,  magánéletükben, 

sikereikben,  és  ez  az  áldás  nem  azt  jelenti,  hogy  nincs  szenvedés, 

nyomorúság  az  életükben.  A  megáldott  élet  azt  jelenti,  hogy  az 

ember  még  szenvedései  között  is  méltó  tud  maradni  az  áldásra.  - 

background image

 

Gondoljunk  csak  Jóbra!  Áldottnak  lenni  tehát  azt  jelenti  amellett, 

hogy  teljes  erőnkből  próbáljuk  megőrizni  a  méltóságunkat,  és  az 

áldásra  való  érdemességünket,  hogy  még  a  legnehezebb  próbák 

között  sem  merül  fel  bennünk  a  gondolat,  hogy  távol  lennénk  az 

Istentől.  A  rejtőzködő  Isten  is  Isten,  aki  bár  sok  esetben  ellenkező 

látszat alatt cselekszik, akkor is ott van és megszólítható. 

 

Mennybemenetel  ünnepe  összeköt.  A  múltat  a  jelennel,  a 

tanítványokat  velünk,  és  nem  utolsó  sorban  Krisztust  és  minket. 

Mennybemenetel ünnepe egy beteljesült ígéret, amely teljessé teszi a 

földi életünket. A mai nap egyfajta biztosíték arra nézve, van jövőnk, 

van miért örülni. Bár mindannyiunk számára ismerős a dalból idézett 

szöveg: „Oly távol vagy tőlem, mégis közel.” – Akár a dallamra, akár 

az  általa  ábrázolt  érzésekre  gondolunk,  mégis  ez  az  ige  erről  az  új 

minőségű  kapcsolatról  tesz  bizonyságot.  A  bárhol  és  bármikor 

elérhető  és  mindenki  számára  jelen  lévő  Úrról,  aki  nem  csupán 

közbenjár  és  esedezik  az  övéiért,  valamint  elkészíti  a  helyüket  az 

atyai  házban,  hanem  mindig  és  mindenütt  megszólítható,  és  jelen 

lévő  Istenként,  az  evangélium  örömével  és  annak  erejével 

kormányozza gyermekeit, híveit. Vigasztalja, élteti és az evangélium 

örömével  tölti  be  az  egyházat,  amely  által  te  is,  én  is,  mi  is,  egy 

közösségként teljesek és boldogok lehetünk. 

Ámen. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek