Tovább a tartalomhoz | Ugrás a navigációhoz

Személyes eszközök
Itt vagyunk: Főoldal Képes krónika 2005-2009 Érted is meghalt - Az orosházi fiatalok passió-elõadása - 2005. március 24.
Bekezdések

Érted is meghalt - Az orosházi fiatalok passió-elõadása - 2005. március 24.

Az orosházi fiatalok Nagy Ervin és felesége vezetésével 2005. március 24-én nagycsütörtök napján a kecskeméti evangélikus templomban is elõadták Jézus szenvedéstörténetét, a Passiót.

A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bûneink miatt törték össze. Õ bûnhõdött, hogy nekünk békességünk legyen, az õ sebei árán gyógyultunk meg. (Ézs 53,5)

Nagyon megrázott a passió-történet - nagycsütörtökön az orosházi fiatalok elõadásában és nagypénteken a felolvasott igéken keresztül is. Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, hogy mélyen megrendítettek a látottak, hallottak. Egy-egy jelenetre talán hetek múlva is emlékezni fogunk.

Volt egy jelenet, amely azóta újra és újra eszembe jut: Jézus megcsúfolásának jelenete. A Szentírásban azt olvassuk, hogy Jézust a laktanyába vitték, ahol körbevették a katonák, bíborköpenyt adtak rá, töviskoszorút tettek a fejére, és nádszálat adtak a kezébe, majd köpdösték és gyalázták.

Az egyik katona mondatai - a fiatalok elõadásában - nagyon szíven ütöttek. Így hangzott:

Itt a palástod! Köpeny ugyan, de megteszi!

Itt a koronád! Tövis ugyan, de megteszi!

Itt a jogarod! Nádszál ugyan, de megteszi!

Gúnyosak ezek a mondatok, de fájdalmas igazságot hirdetnek. Jézus az, akit palást, korona és jogar illetne meg, hiszen õ az Isten Fia, a mennyei király, aki messze fölötte van minden kicsinyes, botladozó, földi uralkodónak! Palást, korona és jogar illetné meg, azaz hatalmának és istenségének elismerése. Ehelyett azonban csak köpeny, tövis és nádszál jut neki, melyek szánalmas utánzatai a királyi jelképeknek. Tövist, köpenyt és nádszálat kap, ami a fizikai fájdalom mellett bizonyára még ennél is hatalmasabb lelki sebeket okoz.

Úgy érzem, sokszor mi is ennek a katonának a mozdulatával lépünk oda Jézushoz. Hiszen mi is tudjuk jól, mi illeti meg. Mi is, akik pedig nem akarjuk õt gúnyolni, hanem igyekszünk hûséges követõi lenni; akik õszintén törekszünk arra, hogy megéljük hitünket a mindennapokban; és buzgólkodunk az imádságban és igeolvasásban; mégis sokszor adunk neki köpenyt, tövist és nádszálat. Talán nem szándékosan. Talán észre se vesszük. Talán a szánk csukva marad és csak a szívünk legyint – Uram, nem ez illet ugyan téged, de ez is megteszi.

Jézus Krisztus az én Uram, királyom. És ha ezt tiszta szívvel vallom, akkor a legjobbat kell elé vinnem. Nem elég az utánzat, nem elég valami hasonló, amit sokféleképpen lehet értelmezni. Nem mondhatom azt:

Itt az életem. Csak a vasárnapok és ünnepnapok ugyan, de neked ez is megteszi.

Itt a szívem. Csak egy része ugyan, de neked ez is megteszi.

Itt az imádságaim. Csak az a néhány perc ugyan, amikor nem kell rohannom, de neked ez is megteszi.

Itt az igeolvasásom. Csak akkor ugyan, ha nem vagyok túl fáradt, de neked ez is megteszi.

Itt a családom. Csak néhány tagja ugyan, de neked ez is megteszi.

Itt vagyok, Uram, keresztfád elõtt. Bûnösen, szennyesen. Nem én vagyok a legszebb ajándék, ami téged, a királyt megillet. De megteszi.

És számomra ez nagypéntek fájdalmában az evangélium. Hogy a keresztet, a gúnyt és szenvedést vállaló Krisztus *értem* teszi mindezt. Értem, aki nem vagyok tökéletes, akinek bûnei újabb és újabb sebet ejtenek meggyötört testén, és akire Õ teljes joggal legyinthetne, hogy nem a legjobb, de *talán* megteszi. Nagypéntek örömhíre, hogy Õ mégsem legyint!

Sõt ha valóban átadom neki az életemet - nemcsak a vasárnapokat, hanem minden pillanatot - akkor ez a legtöbb, amit neki adhatok.

Ha átadom szívem minden indulatát - örömöket, keserûséget, tisztátalanságot - akkor ez a legtöbb, amit neki adhatok.

Ha imádságaim nem csupán néhány percre korlátozódnak, hanem állandó fohászban, bûnvallásban, hálaadásban élek, akkor ez a legtöbb, amit neki adhatok.

Ha nem teszem félre igéjét a reggeli igeolvasás után, hanem annak fényébe helyezem napjaim minden óráját, akkor ez a legtöbb, amit neki adhatok.

És ha családtagjaimmal együtt tudok színe elé lépni úgy, hogy a tõle még távollévõket is irgalmas szeretetébe ajánljuk, akkor ez a legtöbb, amit neki adhatok.

Hulej Enikõ
Elhangzott Kecskeméten, Nagypénteken, 2005. március 25-én

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek