Ponicsán Erzsébet lelkésszé avatása Kiskőrösön

Valami megváltozott 2007. június 30-án , valami új lett, valami konkrét ténnyé lett. Örültem és belül a szívemben sírtam. Hálás voltam és közben féltem az előttem lévő próbákkal szembenézni. Hatodéves voltam és lelkész lettem.

Mit is írhatnék arról a napról? Csodálatosan szép volt. Öröm és hála járta át a szívemet, szomorú is voltam, mert valamit befejeztem, valakiktől el kellett búcsúznom, a kecskeméti gyülekezettől,mindenkitől,hjaj, nehéz erről írnom, nehéz szavakban összefoglalnom, mi is történt akkor bennem... Gáncs Péter püspök úr kedvességével és segítőkészségével egy kicsit feloldódott bennem az izgalom. Nagyon vártam arra a napra. Nem volt egyszerű idáig eljutni. Azt mondtam a köszöntésemben, hogy a Luther kabáttal felvettem az életet. Minden egyes öltésében, varrásában ott vannak az én könnyeim, imáim, nehéz, szívet szaggató fájdalmaim. Így ébredetem fel akkor reggel. Mielőtt elindultam volna a templom felé, el kellett mennem, hogy megnyugodjak, hogy erőt kapjak. Atyai erőt, atyai áldást. És a lépteim a temető felé vették az irányt. Egy szép kis koszorút készítettem apukámnak, akinek már csak így köszönhettem meg a segítségét. Lelkész apai nagyapám és anyai papám sírjai előtt is megálltam, így készültem a nagy napra. És áldást kaptam akkor, nagy áldást, és sok erőt. Azóta tényleg megváltozott az életem. Boldog vagyok, határtalanul boldog, mert Istentől kapott boldogság ez. A hitem, a reményem, a szeretetem mind-mind Tőle van, és én ezért örökké hálás vagyok, leszek Neki. Annyira, hogy az Ő szolgája akarok lenni egész életemben.

Ponicsán Erzsébet

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek