Napi ige

A hősök íja összetörik, de akik a földre rogytak, az erő övét kötik magukra. (1Sám 2,4)

Hiba
There was an error while rendering the portlet.
 

A gyermekek szabadok

Május 26-án Bonyhádon rendezték meg az idei egyházkerületi missziói napot, melyen a kecskeméti evangélikusok huszonkét fős csoporttal vettek részt. A téma a szabadság volt, az igei mottó pedig így hangzott: „Szabadságra vagytok elhíva” (Gal 5,13). A hazafelé vezető úton, illetve a következő heti gyülekezeti alkalmakon sok élménybeszámoló hangzott el, hiszen mindenki összegezte, milyen áldást élt át a közel ezerfős evangélikus rendezvényen.

Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes tartotta a nyitó igehirdetést Mt 17,24–27 alapján, s azzal kezdte, hogy mindannyian Isten gyermekei, azaz királyfiak és királylányok vagyunk, és ez felszabadító lehet számunkra. Az igehirdetés utáni imádság ének formájában hangzott el a fiatal vak lány, Szlúka Lídia tolmácsolásában, akinek nemcsak gyönyörű hangja ragadott meg bennünket, de egyikünkből fel is tört a vallomás: Mennyire nem értékeltem eddig, hogy látok!

A sárszentlőrinci cigánygyerekek egy éneket tanítottak meg a jelenlévőknek, ezt mi is örömmel fogadtuk, azt azonban, hogy táncra is perdültek, nem tartottuk odaillőnek.

Élvezetes volt hallgatni Levente Péter és felesége, Döbrentey Ildikó vallomását. Szavaikból kiderült, hogy komolyan veszik a hitüket, olvassák a Bibliát és imádkoznak, valamint, hogy mennyire szeretik egymást és a gyerekek közötti szolgálatot.

A missziói napon adták át az egyházkerületi díjakat, ennek megvalósulást azonban méltatlannak éreztük, mert alig lehetett hallani belőle valamit a sok útnak induló, beszélgető, a csarnok oldalában lévő standoknál vásárolgató résztvevő miatt.

Délután kihasználtuk azt a lehetőséget, hogy sokféle program közül lehetett választani. Volt, aki a bonyhádi fiatalok által vezetett dicsőítésen vett részt, és úgy érezte, az énekek által lelkileg felfrissült.

Néhányan közülünk Frenyó V. László és Sólyom Jenő professzorok alkalmára ültek be, ahol az anyagi felelősségvállalás kapcsán megfogalmazódott, hogy a keresztény hit nem választható el az élet többi területétől. Mély benyomást tett ránk ez az előadás leginkább azért, mert tudós emberek alapos bibliai felkészültséggel hiteles szóltak a pénzhez való viszonyulásunkról.

Szabó Lajossal, a Teológia rektorával a közösségépítésről lehetett beszélgetni, melynek során fontos alapelvek, személyes példák is előkerültek.

S aki nem tudott a távolabbi helyszínekig elsétálni, az közben végignézhette Szita István 42 képből álló kiállítását a sportcsarnokban.

A záró áldásra és meglepetésre újra összegyűltünk a csarnokban. Gáncs Péter püspök azzal bocsátott el bennünket, hogy - elfogadva a pogácsát és szem szőlőt - ízleljük meg Isten jóságát, és gazdagítsunk másokat azzal, amit Bonyhádon átéltünk. Megragadó volt, ahogy egy hatalmas kört formáltunk a sportpályán, s úgy engedtük el a színes lufikat, hogy nem tudtuk, kihez jut el a rajta lévő igei üzenet. A feladatunk: vinni az otthoniaknak azt, amit a missziói napon átéltünk, és hagyni, hogy Isten ezáltal elvégezze gyülekezetünkben, családunkban az ő áldott munkáját.

Isten megsegített bennünket: a köztünk lévő néhány idősebb, betegebb testvérünk kapott elég erőt a fizikailag igen megterhelő utazáshoz, s az időjárás is csak akkor fordult rosszra, amikor már hazafelé indultunk. A buszra szállva azonnal kézbe vettük az énekeskönyvet, hiszen egyrészt sofőrünk kérte kedves énekét (Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van – EÉ 328), másrészt gyakorolnunk kellett az ott tanult gyönyörű éneket: Átölel minket jóságod, Teremtőnk (EÉ 556), aztán meg sorban jöttek az énekkívánságok...

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek