Napi ige

[Az Úr] az én Istenem fénysugarat küld nekem a sötétbe. (Zsolt 18,29)

Hiba
There was an error while rendering the portlet.
 

Gyermekek karácsonya

Közel ötven gyermek készült lelkesen énekkel, zenével, verssel vagy színdarabbal, h. megörvendeztesse a gyülekezetet 2011. december 18-án, a gyermekek karácsonyán a templomi műsorban. Akik most még nem vállalkoztak a közreműködésre, reméljük, kedvet kaptak és jövőre beállnak közénk :)

A kezdő gyülekezeti ének után először a legkisebb gyermekekből és szüleikből álló kis harangzenekar A sötétség szűnni kezd már c. éneket adta elő.

Az alsósok Akik akkor éltek címmel a karácsonyi történet szereplőit mutatták be.

A kicsik közös éneket is énekeltek, amit a vasárnapi gyerekórákon tanultak: Áldott légy, te betlehemi kisdedecske...

Ezután egy kis hegedűszót, majd a Csendes éjt hallgattuk meg.

Konfirmandusaink egy betlehemi fogadóba kalauzoltak bennünket, melyből kiderült, h. Jézus születése hozott-e változást a fogadós és vendégei életébe.

Két hittanosunk duettje után egy versekből álló csokrot nyújtottunk át a jelenlévőknek, majd egy német kislány, gyülekezetünk egyik új tagja furulyázott anyukájával.

Ifiseink a karácsonyi történetet olvasták fel Lukács evangéliumából, lelkész úr pedig az áhítatot tartotta. A gyermekek megajándékozása már a záró gyülekezeti ének alatt elkezdődött, s megvendégelésük ezt követően a felújított karzaton folytatódott.

Köszönjük minden szereplőnek a szorgalmas felkészülést, az ügyes szereplést és a családoknak, gyülekezetnek az ünnepségen való részvételt.

 

Hulej Enikő

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
1%
« 2020. november »
november
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
Evangélikus fiatalok blogja
null