Napról napra - igei gondolatok

2005. május 8-14.

Vasárnap

Jézus Krisztus mondja: Nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérõ bûnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre. Lk 15,7 (JerSir 5,21; Jn 15,26-16,4; Ef 3,14-21; Zsolt 27) Miért fordít az ember hátat Istennek? Miért marad el valaki a gyülekezet közösségébõl? Miért csak a töredéke jár templomba azoknak, akik a népszámláláskor kereszténynek vallották magukat? Ezer - emberi - oka lehet ennek; talán csalódás, fájdalom, nemtörõdömség. Nem tudjuk, hogy miért, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy miért keresi az Úr az elveszett, eltévedt bárányt. Miért tesz erõfeszítést azért, aki nem érdemli meg? Miért nem legyint az egyszázalékos veszteségre? Miért fontosabb neki az egy visszatérõ bûnös, mint a kilencvenkilenc igaz ember? Ennek egyetlen - isteni - oka van. Mert neki az a bizonyos egy a legfontosabb. Küldetése és öröme az az egy megtérõ bûnös - én!

Hétfõ

Legyen velünk Istenünk, az Úr, ahogyan õseinkkel volt. 1Kir 8,57a (Zsid 3,6; Ez 11,14-20; ApCsel 2,1-13) Sokat tanulhatunk az "õsöktõl". Az idõsek hitbeli vívódásokra és nehéz idõszakokra való visszaemlékezései talán meseszerûek egy gyermek számára, mégis formálják személyiségünket, életünket. Egyszer csak eszünkbe juthat egy kép, amelyet oly szemléletesen festettek le elõttünk egykor. Felvillan az ükapa Isten iránti hálája, amiért hazakerült a frontról. A régi sírok elõtt állva felidézõdik az ott nyugvó arca és kézmozdulata, amikor imádkozni tanított. Szinte megelevenedik egy fiatal lány, aki hetente húsz kilométert kerékpározott azért, hogy eljusson az istentiszteletre... Nagy örökség, hogy elõdeink Isten kegyelmes szeretetére támaszkodtak, s életünk biztos alapja, hogy az Úr nekünk is oltalmazónk és gondviselõnk!

Kedd

Szánd meg, Uram, népedet, ne engedd, hogy gyalázzák örökségedet! Jóel 2,17b (Lk 1,68; Lk 21,12-19; ApCsel 2,14-21) Hallottad, mi történt vele? Szegénykém, megint kudarcot vallott! Szánalmas, ahogy szeretetet koldul, pedig tudhatná, hogy hiába! Szánom õt zsákutcába jutott élete miatt, ezért vetek oda neki néhány forintot... Alapvetõ igényem, hogy tiszteljen, becsüljön, szeressen a környezetem, mert nem bírom elviselni a szánakozó tekinteteket! Engem ne sajnáljon senki ember fia, de az Úr legyen irgalmas hozzám! A mennyei Atya, aki vétkeim ellenére is szeret, és átölel, emeljen ki abból a verembõl, amelybe minduntalan belesodródom. Szánj meg, Uram, mert kegyelmed nélkül nem élhetek!

Szerda

A Fiúban van megváltásunk és bûneink bocsánata. Kol 1,14 (Ézs 63,16; Lk 12,8-12; ApCsel 2,22-28) Egyes vallások az önmegváltást hirdetik. Milyen jó, hogy nekünk nem önmagunk erõtlen küzdelmére kell hagyatkoznunk, hanem Isten Fiában van megváltásunk! Milyen jó, hogy keresztjével rendezte mindazt, amit mi elrontottunk, s az õszinte bûnvallás után tiszta lappal indulhatunk! Milyen jó, hogy megragadhatjuk felénk nyúló kezét, amikor egyre lejjebb süllyedünk a csábítások, bûnök mocsarában! És milyen jó, hogy ezért szüntelen hálát adhatunk!

Csütörtök

Beszélek hûségedrõl és szabadításodról. Nem titkolom el szeretetedet és hûségedet a nagy gyülekezet elõtt. Zsolt 40,11 (ApCsel 26,25; ApCsel 1,12-26; ApCsel 2,29-36) Egy riporterekrõl szóló filmben hangzott el e vallomás: *Az én dolgom, hogy elmondjam a sztorit.* A hívõ ember küldetése is ez - elmondani a krisztusi szeretet történetét. Tanúskodni a Szentírás alapján az emberré lett Isten engesztelõ áldozatáról és a feltámadt Úrral való személyes, megrendítõ találkozásáról. Hiszen a megtapasztalt szabadítást nem titkolhatjuk; a bûnbocsánat örömét hirdetnünk kell, s a Szentlélek életet átformáló ereje indít erre a bizonyságtételre.

Péntek

Közel van az Úr a megtört szívûekhez.* Zsolt 34,19 (2Kor 1,5; Jn 19,25-27; ApCsel 2,37-41) Nemcsak a bajban van közel, de sajnos akkor vesszük észre igazán jelenlétét. Mert ha valóra válnak terveink, könnyen megfeledkezünk Urunkról – csak futólag pillantunk rá az éjjeliszekrényen lévõ Bibliára, vagy egy rövid esti fohásszal elintézzük a hálaadást. De ha a szívünk sebet kap, és töredezni látszik, akkor újra rádöbbenünk arra, hogy milyen végtelen Isten irántunk való türelmes szeretete! Milyen kár, hogy szükségünk van ilyen mélypontokra ahhoz, hogy megmaradjunk az élõ Isten közelében!

Szombat

Tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sõt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. ApCsel 2,39 (Zak 6,15a; Zak 4,1-14; ApCsel 2,42-47) Olyan szegény még sose voltam, hogy ígérni ne tudjak!* Hát igen! Az emberi ígéret sokszor felelõtlen, megbízhatatlan. Nincs a teljesítésére garancia, nem lehet számon kérni. Milyen más azonban Isten ígérete! Megígérte és elküldte a szabadító Krisztust! Megígérte és elküldte a Pártfogót az elsõ pünkösdkor. Megígérte és küldi ma is - nekünk is - az erõ, a szeretet és a józanság Lelkét, amely felrázza a megfáradt keresztény életet, és erõsíti a lelkes szolgálattevõt.

 

Hulej Enikõ
Forrás: Evangélikus Élet, 2005/19. szám

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek