Napról napra - igei gondolatok

2005. május 22-28.

Vasárnap

A tanítványok megrettenve és csodálkozva így szóltak egymáshoz: Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki? Lk 8,25 ( Zsolt 93,4; Jn 3,1-8(9-15 ); Róm 11,(32)33-36; Zsolt 45) Az ember mára már sok mindent ellenõrzése alá vont, mégis van, ami elõtt tehetetlenül áll. S félelemmel tölti el, ha saját korlátain túl fel-felvillan az Úr Isten hatalma. Megrettenti, ha látja, hogy Õ ura a természet erõinek, bár néha nem akadályozza meg a földrengés vagy a víz pusztítását. Az ember csodálkozik, megremeg, mert érzi, milyen hatalom színe elõtt van. Mégis sokszor engedetlen, s nem hallgat Ura szavára. Vajon miért mond ellent oly’ gyakran a krisztusi szónak, ha tudja, hogy a mindenség Urának erejével cselekszik? S miért van az, hogy míg a természet erõi azonnal engedelmeskednek, aközben a teremtés koronája folyton engedetlen?

Hétfõ

Mária így énekelt: Nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az õ neve.* Lk 1,49 (Ézs 6,3; Jer 10,6-12; ApCsel 4,23-31) Valaki így panaszkodik munkatársára: *Ha eredményes a munkánk, mindig büszke magára, hogy milyen jól végezte dolgát; de ha kudarcot vallunk, akkor szerinte csak én lehetek a hibás!* Vajon meglátom-e életem örömteli eseményeiben Isten munkáját, vagy eredményeimet kizárólag saját kitartásomnak és ügyességemnek tulajdonítom? Észreveszem-e ajándékát és áldását életem kisebb-nagyobb sikereiben, örömeiben? Feltör-e szívembõl a köszönet szava, s kicsordul-e a hálaének, hogy dicsõítse a menny és föld Urát?

Kedd

Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja õket a nap heve, mert az terelgeti õket, aki könyörült rajtuk, az vezeti õket forrásvizekhez. Ézs 49,10 (Jn 4,14; Ézs 43,8-13; ApCsel 4,32-37) A kedves olvasó bizonyára nem szenved éhségtõl, szomjúságtól - legalábbis fizikai értelemben nem. Ha mégis, akkor gyorsan keres valami harapnivalót vagy enged egy pohár vizet. De mi van a lelki koplalással? Megtalálta-e már a szomjat oltó forrásvizet? Találkozott-e a jó pásztorral, aki felüdíti a lelket, és csendes vizekhez vezet? Ismeri-e hangját, érzi-e ölelését, tapasztalta-e kegyelmes szeretetét?

Szerda

Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal! 2Thessz 3,16 (Zsolt 20,8; ApCsel 17,(16)22-34; ApCsel 5,1-11) Sokszor tör fel belõlünk a sóhaj, amikor békéért fohászkodunk ebben a békétlen világban, pedig valójában félünk a nyugalomtól, a csendtõl. Talán ezért vesszük körbe magunkat számtalan feladattal, és ezért zuhanunk bele az élet zajos forgatagába. Kritikusan figyeljük a másikat, s ezernyi okot találunk a háborgásra. Életkörülményeinket okoljuk a békétlenség, rendezetlenség, hangzavar miatt, mert félünk magunkba tekinteni. Pedig elõször a szívünkben kellene rendet tenni. Saját magunkkal kellene békét kötnünk, s ehhez a békesség Istene nyújthat segítséget.

Csütörtök

Emberfia, minden szavamat, amelyet elmondok neked, fogadd szívedbe, és hallgasd figyelmesen! Ez 3,10 (Lk 14,33.35; Ef 4,1-7; ApCsel 5,12-16) Diákkoromban mindig könnyen memorizáltam a tananyagot, de a számonkérés után gyorsan el is felejtettem azt, ami nem érdekelt. Ami azonban megragadott, azt mélyen szívembe véstem, hogy újra és újra felidézzem. Vigyázat! Isten minden szava fontos és életünket átformáló ereje van! Annak is, ami nem érdekel vagy porba sújt! Sõt éppen az az ige tudja igazán megújítani az életemet, ami keményen szembesít vétkeimmel!

Péntek

Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsõségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. Lk 12,27 (Hós 14,6; Lk 23,44-49; ApCsel 5,17-33) Korunk az elvárások tömegét zúdítja ránk. Hajszoljuk a sikert, az elismerést, az emberi dicsõséget. Vannak, akik kiemelkednek a többiek közül, a mások azonban belerokkannak ebbe a hajszába. Pedig mindez csak a múlandó világ része! Sok mindenért aggódunk, mert azt hisszük, ezek a legfontosabbak. Pedig mennyivel könnyebb lenne az Isten gondviselésére bíznunk magunkat és keresni az Õ országát!

Szombat

Akkor megnyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Ézs 35,5 (Lk 7,22; Jn 14,7-14; ApCsel 5,34-42) Igazán vak, aki azt hiszi, tökéletesen lát. Igazán süket, aki úgy véli, kifinomult a hallása. Hogyan gyógyíthatná meg az áldott orvos azt, aki tagadja betegségét?

 

Hulej Enikõ
Forrás: Evangélikus Élet 2005/21. szám

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek