Böjt – bűnbánat

Az értelmező szótár szerint a böjt „meghatározott napokra előírt csökkentett táplálkozás, illetve húsevéstől tartózkodás, koplalás, éhezés”. Ez a legősibb gyógymód. Ma az emberek ezt rendszerint fogyás céljából vagy egészségi okokból alkalmazzák. A magyarázó jegyzetekkel ellátott Biblia szerint: „Az evésről és ivásról való lemondást Izraelben vezeklésként gyakorolták az emberek a maguk és mások bűneiért, de tartózkodtak a táplálkozástól gyász esetén is vagy az imádság támogatásaként.” Évfordulók ünneplésére is bevezettek böjti napokat. Az Újszövetségben olvassuk, hogy Jézus a pusztában negyvennapos böjttel készült nyilvános fellépésére. Tanítványai esetében Jézus nem írta elő a böjtöt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény?” (Mk 2,19) Pál apostol az önfegyelmezés eszközeként említette a böjtölést.

A mi korunkban a Böjt az egyházi esztendőnek hamvazószerdától húsvétig terjedő időszaka. A 46 napból a hat vasárnap nem böjti nap, így Jézus negyvennapos böjtjével azonos ideig tart a keresztények által ünnepelt Böjt.

A különböző egyházak, de még az egy felekezetekhez tartozó egyháztagok sem egyformán élik meg ezt a 40 napot. Általában több elcsendesedés, imádság, fogadalom jobbulási szándékkal, étkezési szokások – különösen nagypénteken – jellemzik ezeket a heteket.

Mi is a legfontosabb ajándéka a böjtnek?

Az Atya megmutatja nekünk határtalan szeretetét: feláldozza értünk egyetlen szent Fiát, akinek nem volt bűne, aki keresztfára viszi a mi bűneinket. Jézus Krisztus is példát mutat nekünk életével, halálával abban, hogy milyen az igazi szeretet. „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13) – mondja Jézus. Tudja, hogy milyen szenvedés vár rá rá, mégis vállalja az egész emberiségért, személy szerint énértem is. Ő a mi Megváltónk. „Mindazt, mit Jézus eltűrtél helyettem, én érdemeltem” (Evangélikus Énekeskönyv 198. éneke)

„Isten szeretetének arcát sehol e világon olyan tisztán, olyan világosan meg nem láthatjuk, mint a megborzasztó, a véres, a csúf golgotai kereszt mögött. Ezért kell eléje mennünk és alatta megállnunk. Ezért áll a kereszt. Odavár minket.” (Ordass Lajos: A keresztfa tövében)

Az Úr szent Bárányára teszem le bűnömet, s ott a kereszt aljába’ békességet lelek.” (427. ének)

Fontos őszintén végiggondolni, bevallani mindent, ami vádol, nyugtalanít, amit másképp kell tennünk életünk további részében. Tanuljuk meg egymásban szeretni Jézust, önzetlenül figyelni a másikra, törődni egymással, gyümölcsöző életet élni. Kérni Jézust: „Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen fényedből fénysugár az életem” (389. ének). Jó lenne, ha az év minden napján tudnánk „böjti csendben” számot adni és a jobbuláshoz segítséget kérni!

„Oda kell állnunk a mi Urunk elé, hogy kegyelmével szüntelenül tisztogasson minket, hogy egyre tisztábbak, szentek, azaz egyre teljesebben övéi lehessünk. Ez az odaállás a mi feladatunk, a többi az Ő kegyelmének a csodája. Ő kezdte el bennünk a munkát, s Ő az, aki Szentlelke által be is fejezi majd bennünk, hogy életünk legyen.” (Sefcsik Zoltán)

Milyen fontos számunkra, hogy nagypéntek után húsvét következik, ez Isten szeretetének további bizonyítéka, a mi feltámadásunk és üdvösségünk biztosítéka.

 

Böjt az útra találás időszaka

Isten azt az utat választotta az ember eléréséhez, szeretetének kinyilvánításához, hogy egyszülött Fiát feláldozta. Jézus szenvedésével megváltotta a bűnös embert, és meghalt érte a golgotai kereszten. A böjti időszak az erre való felkészülés.

Az egyházi esztendő zárkózottabb időszaka ez, amihez a csend, az imádság, a meditáció is hozzá tartozik. Hogy hogyan hangolódunk rá – az evangélikus egyház nem ad szabályokat. A mai kor emberének magának kell megtalálnia azt, ami javításra szorul emberi kapcsolataiban és Istenhez való viszonyában.

A negyven nap Jézus böjtjére utal, aki elvonul a pusztába és megkísértetik. Útjának végkövetkeztetése: „Csak az Uradat, a te Istenedet imádd, és neki szolgálj!” Nem hiszem, hogy le lehet másolni ma Jézus böjtjét, és talán nem is kell. Teremteni kell azonban egy olyan időszakot, amikor meggyújtunk egy mécsest, elcsendesedünk, magunkba szállunk és végiggondoljuk az életünket. Látni kell azt is, mi történt nagypénteken, s belátni: értünk, miattunk történt. Ha ezt a titkot megpróbáljuk megfejteni, akkor utakat, kapaszkodókat és lehetőséget találhatunk. Ez nem érdemszerzés, hanem az útra való rátalálás. Utána jobban tudjuk értékelni azt, amit kaptunk, azt, amink van és az élet hozta helyzeteket. Mert azt minden embernek tudnia kell, hogy Isten nem ígért senkinek gondtalan életet: „Aki utánam akar jönni, vegye fel a keresztjét!”

2012 böjtjében azt kell megtalálni mindenkinek, mi az, amit számára Isten ezen a böjti úton ad, vagy mire készíti fel, hogy adott esetben emlékezzen majd rá. Ilyen szempontból a böjti időszaknak nemcsak a hagyománya, hanem a tartalma is fontos, és az is, hogy ezzel mit tudunk kezdeni.

Sötét és nem kívánatos időnek tartják sokan ezt a negyven napot, vagy egyáltalán nem is tartják semminek, mert nagyon sok ember úgy éli meg, hogy fogalma sincs arról, mi is a böjt. S talán éppen azért, mert nem készül föl rá, nem tudja azt sem, hogy húsvét mit jelent. Beleolvadunk egy tavaszvárásba, a locsolkodásba, egy természeti dologba, pedig húsvét ennél sokkal több, de hogy ehhez milyen úton jutunk el, ez az izgalmas böjti kérdés!

 

 

Nagycsütörtök

Nagycsütörtök éjjelén az Úr Jézust elfogták a Gecsemáné-kertben. Előtte imádkozott, és ezt kérte tanítványaitól is...

Elaludtam az istentiszteleten…

Az istentisztelet a szokott rend szerint zajlott. Énekeltek, imádkoztak a hívek, mondták hangosan a hitvallást, majd figyeltek buzgón az igehirdetésre. Egyszer csak különös hang hallatszott. Mi lehet ez? Mintha valaki horkolna… Az egyik asszony riadtan pattant fel a padból: Jaj, Istenem, ez az én uram! És máris szaladt fel a karzatra, hogy felébressze szundikáló férjét. Emlegették ugyan a faluban egy darabig az esetet, de senki nem vette a szívére, hiszen ismerték a bácsit. Ő ilyen – ha leül, menten elalszik. Ez valami betegség lehet nála…

Mielőtt megszólnám – így sok év távolából – a bácsit, elgondolkodom: Vajon én nem aludtam még el az istentiszteleten? Úgy, ahogy ő, biztosan nem. De úgy, hogy ellankadt a figyelmem vagy csak testben voltam ott a templomban, de gondolatban, lélekben máshol jártam, vagy teljesen kikapcsoltam – ilyen sajnos előfordult már.

Április hónap igéje juttatta eszembe ezt. „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (Mt 26,41) Hiszen azon az éjszakán, amikor Jézus gyötrődött a Gecsemáné-kertben, szeretett tanítványait többször is elnyomta az álom. Pont az a három ember, aki a legbensőbb tanítványi körhöz tartozott – Péter, Jakab és János –, aki a megdicsőülés hegyén saját fülével hallotta Isten kijelentését szent Fiáról, most a kritikus órán nem tud erőt venni magán. És Jézus – függetlenül az ő helyt nem állásuktól – megy tovább a Golgotára vezető úton, és életét adja értük.

Szíven üt az üzenet: Mennyire szeret az Úr Jézus! Pedig de sok bűn, bukás, kudarc, rá figyelni nem tudás van az életemben! De sokszor nem tudok virrasztani és imádkozni, amikor pedig nagyon fontos lenne, mert amiről szó van, az nem valami apróság, hanem az üdvösségemről szól. Azt hiszem, ez eszembe jut majd, ha legközelebb „aludni” készülök egy gyülekezeti alkalmon…

Forrás: Evangélikus Élet

 

 

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek