Evangélikus Böjt

Ezekben a napokban sokan tették fel nekem a kérdést: Milyen az evangélikus böjt? Talán azért, mert böjtben vagyunk, és mintha nem lenne rögzített álláspontja egyházunknak ebben a kérdésben. Vagy valami másról van szó?

 

Kedves Testvérem! Miben más életedben ez az időszak, mint a többi? – VAN böjtöd? – Kell-e valamit tenni, valamiről elgondolkodni? – Fontos-e? – Életkérdés? – ÖRÖK ÉLET-kérdés?

Nagy a baj? Kérdezte valaki elkeseredett szolgatársától, látva annak belső harcait, vívódásait, küzdelmét, hogy valami nincs rendben az életében. S mielőtt a kérdezett válaszolhatott volna, hozzátette: ÜDVÖSSÉGED MÚLIK RAJTA?

Valóban, mire jó a Böjt? Milyen a jó Böjt?

Gyermekkori emlékem, hogy nem szerettem a böjti időt. Lemondásról szólt, nehézségekről, szenvedésről, halálról. Nem értettem! Tudtam, Isten akarata az, hogy Jézus elinduljon azon az úton, melynek állomásait, küzdelmeit leírja a Biblia, de a miértet nem értettem. Gyermekfejjel valahol reméltem, hogy egyszer nem a kereszt vereségével, szomorúságával fejeződik be a történet, hanem – mint a mesékben – jó véget ér.

Felnőttként tudom, akarom érteni, még inkább elfogadni Isten akaratát. Már nem is az értem történt Húsvéti eseményben, hanem saját életemben, dolgaimban.

Hogy mit kell tennem? Válaszolni! Megtalálni a Böjt adta lehetőségben a feladatot.

Böjtöt gyakorolni nem tudó, nem akaró korunkban, amikor csak a külsőségek látszanak, azt hisszük, hogy ez a legfontosabb, a külsőség. Pedig a méregtelenítés, a hús elhagyása, a lemondás a vigalmakról csak kellékek.

Mi akadályozza a tisztánlátást, a kapcsolatot Istennel? Nagyon olcsó válasz erre az, hogy ne egyél negyven napig húst, és akkor igazi a böjtöd.

Kedves Testvér! Feladatot adok – lehetőséget kínálok. Írd fel a saját felajánlásodat!  (Például: több csend, jobban odafigyelek a másikra, valakiért különösen  is imádkoznom)

Miről tudsz lemondani, hogy közelebb juss HOZZÁ? Miről kell lemondani, mit ajánlasz fel, hogy közelebb tudjon lépni életedhez?

Rossz böjti gondolat az, amely azt sugallja, Isten elvenni akar. Ezt kell tennem, arról le kell mondanom, összeszorított fogakkal, megfeszülő izmokkal, szomorú, beesettre fogyott arccal, hogy mindenki lássa.

Ő adni akar, Böjtben is!

Mitől evangélikus a Böjt? Milyen az evangélikus Böjt? Olyan, amilyent evangélikus létedben megélsz és gyakorolsz! Ugye van, lesz, ilyen Reá figyelő, belőled áradó, erőt gyűjtő, célt látó, örök életre készítő utad?

Az Úr ezt akarja megadni a keresztúton, és a te utadon is. Erre hív, s tudd, ott van veled most is. A kereszt hordozásánál, és a célnál is, amikor majd minden jóra fordul. Kegyelemből, és mindig élő szeretetből. Neked.

Így legyünk övéi, a szerető, felkaroló Krisztuséi.

Akarod érteni, miért indul el Jézus, miért ragaszkodik a kereszthez? Az életért száll harcba, hogy minket megmentsen az élet elhordozhatatlan keresztjeitől, hogy reményt adjon: a földi élet csak egy állomás, az ember életében, és annak vége nem végállomás.

 

Ezt kellett elszenvednie Krisztusnak

Mindennapi tapasztalatunk a fájdalom. Sebeket hordozunk és okozunk, sérülnek kapcsolataink. A bűn megterheli embertársainkkal és Istennel való viszonyunkat, és a rendezés nem áll módunkban. Húsvétkor azt ünnepeljük, hogy Isten a segítségünkre sietett. Jézus, aki meghalt és feltámadt, elhordozta helyettünk bűneink büntetését, megtörte a halál erejét, és elhozta számunkra az új élet lehetőségét. S bár úgy tűnik, gonosz emberek intrikájának lett az áldozata, a Szentírás tanúsága szerint minden Isten megváltó akarata szerint történt. Jézus maga mondja két Emmaus felé baktató és szomorkodó követőjének a feltámadás napjának estéjén: Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” (Lk 24,25–26)

Nagyhéten Jézus szenvedésének (passiójának) történetét idézzük fel.

Virágvasárnap – tudva azt, hogy közel van szenvedésének ideje – bevonult Jeruzsálembe. A tömeg ujjongva fogadta, mint egy dicső királyt, de Jézus szamáron jött, ami alázatosságát szimbolizálta.

A következő napokon nyilvánosan mutatkozott: napközben a templomban tanított, az éjszakákat az Olajfák hegyén töltötte.

Nagycsütörtökön tanítványaival költötte el az utolsó vacsorát, majd visszavonult az Olajfák hegyére. A Gecsemámé-kertben imádkozott, amikor az áruló tanítvány, Júdás vezetésével egy csapat érkezett oda. Jézust fogolyként Kajafás főpap palotájába kísérték, ahol már várta őt a Nagytanács. Az éjszaka leple alatt összehívott rendkívüli ülésen hamis tanúk vallomása alapján mondták ki a halálos ítéletet. Mivel végrehajtó hatalmuk nem volt, ezért szükségük volt a római helytartó, Pilátus jóváhagyására. Közben egy másik tanítvány, Péter követte Mesterét, de amikor felismerték – félve az esetleges következményektől – megtagadta Jézust.

Nagypénteken kora reggel Jézus a helytartó előtt állt, aki bűntelennek találta, mégis belegyezett a halálbüntetésbe. Heródes királyhoz is átküldte, aki azonban hiába remélte, hogy szórakoztató lesz ez a találkozás. Jézus ezután a katonák kezére került, akik megalázták és megkorbácsolták, majd keresztjével a vállán útnak indították a Golgota felé. Ott két gonosztevővel együtt keresztre feszítették, s több órányi szenvedés után délután háromkor kilehelte lelkét. Néhány befolyásos követője, Arimátiai József és Nikodémus még naplemente előtt sietve sírba tette a holttestét.

Nagyszombat csendesen telt, hiszen a zsidó húsvét, a páska miatt semmit sem tehettek.

Vasárnap kora reggel viszont asszonyok indultak a sírhoz, hogy megadják Jézusnak a végtisztességet, és elvégezzék az elmaradt balzsamozást, de döbbenten tapasztalták: a sír üres. Jézus feltámadt! Megjelent nekik és tanítványainak, s bizonyította: győzött a halál felett, és aki hisz őbenne, az részesül ebben a győzelemben!


Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek